Felavatták Budapest első Puskás-szobrát Kispesten


-A A+

Kispesten avatták fel szerdán Budapest első, Puskás Ferencet, az Aranycsapat legendás labdarúgóját ábrázoló szobrát. Az alkotás a Kőbánya-Kispest közlekedési csomópontnál lévő bevásárlóközpont főbejáratával szemben található.

puskas2Kristóf Lajos alkotását Gajda Péter és Tarnai Richárd mellett a magyar válogatott gólrekorderének özvegye leplezte le, aki könnyeivel küszködve annyit mondott, nagyon köszöni a megjelenteknek, hogy idefáradtak a férje emlékének adózni.

"Azon a szomorú 2006 novemberi napon megfogadtuk, hogy méltóképpen őrizzük Puskás emlékét. Azóta is mindent megteszünk, hogy emléke örökké éljen" - utalt köszöntőjében Puskás halálának dátumára Gajda Péter, a főváros XIX. kerületének polgármestere, aki hozzátette, a bronz mellszobor leleplezése előtt már emléktáblát avattak, illetve utcát és iskolát neveztek el az olimpiai bajnok futballistáról Kispesten.

A kerületi elöljáró kifejtette, nem verseny, hogy hol avatják fel az első Puskás-szobrot a fővárosban, de a kispestiek egyetértenek abban, "hol máshol lenne erre megfelelőbb helyszín, mint Kispesten". Gajda ezzel arra utalt, hogy csütörtökön Óbudán avatnak fel egy egészalakos Puskás-szobrot. Hétfőn lesz Puskás Ferenc születésének 86. évfordulója.puskas

"Nagyon szerette a labdát, a játékot, a feleségét és a szabadságot" - emlékezett a Bp. Honvéd egykori saját nevelésű sztárjátékosára Tarnai Richárd, a városrész országgyűlési képviselője, aki örömét fejezte ki, hogy Puskás, ha ilyen formán is, de hazatért szülőhelyére.

Az eseményen részt vett Puskás Ferenc húga, Éva, továbbá Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós, illetve megjelentek a kispesti Magyar Futball Akadémia és a Puskás Ferenc általános iskola növendékei is.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X