Liga 1: Bukarestben ütötte ki a Kolozsvári CFR a Dinamót


-A A+

Három gólos kiütéses győzelmet aratott a Kolozsvári CFR a labdarúgó Liga 1 tizennyolcadik fordulójában a fővárosi Dinamo vendégeként, és ezzel 39-re növelte pontjai számát.

Toni Conceicao csapata egy pillanatig sem engedte ki kezéből a mérkőzés irányítását, a lefagyott fővárosi pályán mindvégig a vasutasok akarata érvényesült. A CFR az első félidő derekán, a 35. percben szerezte meg a vezetést Adrian Păun révén: a fiatal kolozsvári balszélső betört a a hazai tizenhatosba, az alapvonal mellett kicselezett három dinamóst, majd a rövid sarkot rosszul záró Penedo és a jobb kapufa mellett megtalálta azt a lyukat, ahol elguríthatta a labdát. Pimasz gól volt, de vastagon benne volt a panamai kapus is.

A vendégek előnye a második félidő elején tovább nőtt, amikor az 51. percben Culio értékesítette a Țucudean által kiharcolt büntetőt, a véghajrában pedig a vasutasok és a bajnokság gólkirálya, Țucudean is betalált, miután Culio mesteri mélységi passzal indította a Dinamo tizenhatosában.

A Kolozsvári CFR immár 39 ponttal vezeti a Liga 1 táblázatát, és előnye 5 pontra nőtt a szerda este Sepsiszentgyörgyön vendégeskedő FCSB-vel szemben.

Labdarúgó Liga 1, a 18. forduló eredményei
FC Voluntari–Nagyszebeni FC Hermannstadt 2-0
Dinamo–Kolozsvári CFR 0-3
Medgyesi Gaz Metan–FC Viitorul (szerda 17:30)
Sepsi OSK–FCSB (szerda, 20:00)
Dunarea Călărași–Astra Giurgiu (csütörtök, 14:00)
FC Botoșani–Poli Iași (csütörtök, 17:00)
Concordia Chiajna–CSU Craiova (csütörtök, 20:00)
 







EZT OLVASTA MÁR?

X