A Sepsi-SIC elbúcsúzott az Európa Kupától


-A A+

A törökök visszavágtak a Sepsi-SIC kosárlabdacsapatnak, amely ezzel a vesztes mérkőzéssel el is búcsúztak az Európa Kupa sorozattól. Szerda délután a törökországi Mersin BSB otthonában lépett pályára a sepsiszentgyörgyi női csapat.

A Sepsi-SIC a győzelem reményével utazott Törökországba, hiszen a Mersin BSB csapatát hazai környezetben már sikerült megverniük. Ugyanakkor annak tudatában küzdöttek, hogy az Európa Kupába való további szerepléshez győzelemre van szükségük. Ennek ellenére ezúttal nem sikerült legyőzni törököket.

Az első negyedben még szoros volt az állás, a csapatok felváltva vezettek, de a második negyedben a Mersin BSB-nek sikerült elhúznia. A szünetben Zoran Mikes edzőnek sikerült felráznia tanítványait, hiszen a harmadik játékrészben a Sepsi-SIC ledolgozta hátrányát. A mindent eldöntő negyedik negyedben azonban ismét török uralom volt, így a Mersin BSB 71–61-re nyert a Sepsi-SIC-kel szemben.

Ezzel az eredménnyel a Sepsi-SIC nem tudta megismételni tavalyi sikerét, amikor túljutott az Európa Kupa csoportköréből. A továbbjutást jelentő második helyet ugyanis már nem tudja megszerezni.

A zöld-fehér csapat ugyanakkor még játszik egy mérkőzést az Európa Kupa sorozatban, hiszen december 13-án, csütörtökön a Sepsi Arénában fogadja az ugyancsak török Ormanspor csapatát. A hazai bajnokságban hibátlan Sepsi-SIC vasárnap 19 órától a sereghajtó Kolozsvári Universitateát látja vendégül.








EZT OLVASTA MÁR?

X