Kiesett Simona Halep a sydney-i tenisztorna nyolcaddöntőjében


-A A+

Kiesett Simona Halep a 823 000 dollár összdíjazású sydney-i WTA tenisztorna nyolcaddöntőjében, miután szerdán 6:4, 6:4 arányú vereséget szenvedett az ausztrál Ashleigh Bartytól.

A 27 éves Halep, aki sérülése miatt hónapok óta nem lépett pályára, viszonylag jól játszott, de nem sikerült kihasználnia az adódó kedvező lehetőségeket. A világranglista 15. helyén álló, 22 éves Barty jó játékkal kezdte az idényt, és 1 óra 27 perc alatt sikerült túllépnie világelső ellenfelén.

A két játékos közötti különbség elsősorban onnan adódott, hogy míg Barty hét break-labdájából négyet kihasznált (57 százalék), addig Halep tizenegyből csak kettőt tudott érvényesíteni (18 százalék).

Az első játszmában Halepnek 4-4-es állásnál három break-labdája volt, de egyet sem nyert meg, és 4:6-ra elbukta a szettet. A második játszmában 3-3-nál breakelt, 4-3-ra átvette a vezetést, de ezt követően zsinórban elvesztett három játékot és a meccset is.

Simona Halep 2018-ban két mérkőzést játszott az ausztrállal, és mindkétszer sikerült legyőznie őt: a montreali elődöntőben 6:4, 6:1-re, a cincinatti torna nyolcaddöntőjében pedig 7:5, 6:4-re nyert ellene.

Halep tavaly szeptemberben lépett utoljára pályára: a pekingi torna első fordulójában, egy elveszített játszma után feladta a tunéziai Ons Jabeurrel játszott mérkőzést, majd porckorongsérve miatt arra kényszerült, hogy idő előtt befejezze az idényt. Utoljára augusztusban, a cincinatti torna eldöntőjében sikerült nyernie (6:3, 6:4-re a fehérorosz Arina Szabalenka ellen), majd a következő három mérkőzését elveszítette, a negyediket pedig feladta.

 

Simona Halep 11.620 dollárt és 55 WTA pontot kap a részvételért. Halep legközelebb az év első Grand Slam-tornáján, az Australian Openen lép pályára, ahol tavaly a döntőig jutott.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X