Női kézi BL: Győr-Bukarest rangadóval kezdődik a középdöntő
A címvédő Győri Audi ETO KC szombaton este a 2016-os győztes román Bukaresti CSM ellen kezdi szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében.
Az európai elitsorozat a decemberi kontinensbajnokság miatt november közepe óta szünetelt. Az újrakezdés alkalmából az európai szövetség (EHF) ismét közzétette aktuális erősorrendjét, amelyet a - csoportkörben százszázalékos teljesítménnyel első - győriek vezetnek, vagyis őket tartják a legesélyesebbnek a végső sikerre.
Az EHF honlapjának megfogalmazása szerint a nyári edzőváltás, Ambros Martín távozása ellenére úgy tűnik, a magyar bajnokcsapatot lehetetlen megállítani. A hat csoportmérkőzésen szerzett 210 gól a remek támadójátékot bizonyítja, védekezésben pedig nagyon sokat jelenthet a román Crina Pintea leigazolása.„A decemberi, franciaországi Eb legjobb beállója számára pikáns lesz a szombati mérkőzés, hiszen a szerződése csupán az idény végéig szól, és nyártól minden bizonnyal éppen a Bukaresti CSM játékosa lesz. „Természetesen különleges lesz, sok játékost ismerek ott és érdekes lesz ellenük játszani. Mi vagyunk az esélyesek, hiszen hozzuk a játékunkat, úgyhogy mindent megnyerhetünk” – nyilatkozta Pintea, aki január 2-án nyolc góllal mutatkozott be új csapatában a Ferencváros elleni bajnoki rangadón.
Az EHF honlapja összeállította az öt legjelentősebb téli átigazolást a BL-középdöntő mezőnyében, ennek a rangsornak éppen Crina Pintea végzett az élén, aki a francia Paris 92 együttesétől szerződött Győrbe. Az ötödik a román Claudia Constantinescu lett, akit a HC Zalau csapatától igazolt le a CSM Bucuresti a magyar-román Európa-bajnoki mérkőzésen súlyosan megsérült Cristina Neagu pótlására.
A lista második helyén a Ferencváros vasárnapi ellenfele, a német Thüringer HC irányítója, Kerstin Wohlbold áll, aki visszatért a szülési szabadságról. A tapasztalt játékosra a korábbi magyar válogatott Triscsuk Krisztina súlyos sérülése miatt nagy szükség lesz Nordhausenben.
A győriek a csoport éléről várják a második helyezett bukarestiek elleni szombati rangadót. A két csapat eddig nyolc alkalommal találkozott egymással, a magyar együttes egy vereség és egy döntetlen mellett hatszor győzött. Az egyetlen döntetlen éppen a 2016-os BL-döntőben született, amit végül hétméteresekkel a CSM nyert meg.
A Ferencváros az ötödik helyen áll a 2. csoportban, és úgyszintén fontos lenne számára a győzelem a német bajnoki címvédő otthonában, hogy minél jobb pozícióba kerüljön a továbbjutásért zajló harcban. Biztató előjel lehet, hogy az FTC tétmeccsen még soha nem kapott ki a Thüringertől: egy döntetlen mellett ötször győzött.
BL, középdöntő, 1. forduló:
- Győri Audi ETO KC-Bukaresti CSM (szombat, 20.30)
- Thüringer HC - FTC-Rail Cargo Hungaria, (vasárnap, 15.00)
1. Győri Audi ETO KC 8 pont
2. Bukaresti CSM 6
3. Vipers Kristiansand 4
4. Krim Ljubljana 3
5. FTC 2
6. Thüringer HC 1
Az első négy helyezett jut a negyeddöntőbe.
- 34920 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34922 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34922 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34924 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34925 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34925 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni