Ismét „magyarként" edz Győrben Janics Natasa


-A A+

Először edzett kedden Győrben, új állomáshelyén a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Douchev-Janics Natasa. Új klubja, a Graboplast Győri VSE bejelentette, hogy a trénere hivatalosan Tokár Krisztián lesz, míg bolgár férje, Andrian Douchev szaktanácsadóként segíti a felkészülését.janics2

A versenyző tavaly ősszel jelezte, hogy szülőhazájában, Szerbiában folytatja pályafutását, de miután a magyar szövetség nem járult hozzá országváltásához, március elején közölte, hogy mégis Magyarországon marad. Egy nappal később az is kiderült: nem korábbi klubjában, Szegeden, hanem Győrben kajakozik tovább.

Janics a délutáni tréningen szemerkélő esőben, hidegben szállt vízre a Mosoni-Dunán, vele tartottak az egyesület legjobb női versenyzői is. Ezt követően az egyik helyi szállodában sajtótájékoztatót tartott a győri klub a sportoló részvételével.

A 18-szoros világbajnok kajakos először arról beszélt, hogy októberben miért akarta elhagyni Magyarországot, majd ismertette azt is, miért írt levelet Baráth Etelének, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKKSZ) elnökének, miszerint újra szeretne magyar színekben versenyezni.

"Tulajdonképpen egyszer már elmondtam a távozásom okát és akkor is az igazat mondtam - magyarázta Douchev-Janics. - A férjem más országban szeretett volna edzősködni. Sokáig húztuk a döntést, és mivel a családomat is egyben akartam tartani, dél felé vettük az irányt. Gyorsan rájöttünk azonban, hogy nagyot hibáztunk, hiszen Szerbiában az ottani szövetség, az olimpiai bizottság és a minisztérium nem működött jól együtt. Sokat kellett várnunk a válaszokra, másként alakultak a dolgok, mint ahogy elterveztük. Tudtuk, hogy azt az állapotot a riói olimpiáig nem tudjuk bevállalni. Elsősorban az én érdekeimet figyelembe véve jöttünk vissza. Amikor elmentünk, akkor is azt mondtam, a férjem nem érezte jól magát itt, nem pedig én."

A magyar szurkolók egy jelentős része a történtek után elfordult a versenyzőtől, aki erről így vélekedik: "Megértem azokat, akik csalódtak bennem és azokat is, akik haragszanak rám és nem bocsátanak meg nekem. De sokan nem tudhatják hogyan gondolkodom és nem látnak bele a családi életembe sem, szerencsére. Most úgy látom, hogy már többen vannak, akik visszafogadtak azért, hogy magyar és győri színekben fogok versenyezni. Amikor hazatértem a portugáliai edzőtáborból, Budapesten például a repülőtéren szurkolók fotózkodtak velem. Húsvétkor Szegeden edzettem a Maty-éren, ott is mindenki biztatott, ezúton is köszönöm nekik."janics

Douchev-Janics Natasa múlt pénteken tért haza a portugáliai edzőtáborból, s mint mondta, többé-kevésbé elégedett a jelenlegi formájával és főként az egyes számokra koncentrál majd az idei viadalokon.

"Nem vagyok teljesen elégedett, még van mit dolgozni rajtam. Jó csapatba jöttem haza, itthon vagyok és biztos vagyok benne, hogy ezeket a kis hibákat a válogató versenyekig ki fogjuk javítani. Elsősorban az egyesekben szeretnék minél gyorsabban menni, a kétszáz méter a fő cél, de ötszázon is jól szerepelhetek. Mindent meg tudok nyerni, ha minden úgy megy, mint eddig" - fogalmazott.

A versenyző új edzője, Tokár Krisztián megerősítette, hogy a kajakos jó fizikai állapotban szállt vízre Győrben.

"Érzékelhető, hogy Natasa jó formában van. A kislánya születése után a második alapozást végezte, a mostani már keményebb, összeszedettebb volt, mint a korábbi felkészülése. Biztos vagyok benne, hogy a válogatókon már a régi Natasát fogjuk látni versenyezni" - mondta Tokár.

Kadler Gusztáv, a győri egyesület szakosztályvezetője - egyben az MKKSZ alelnöke és Tokár apósa - elmondta: nagy reményeket fűznek Douchev-Janics Natasa leigazolásához és biztosak benne, hogy az egyénisége húzóerő lesz a klub több szép reményű, a korosztályában nemzetközi szintű eredményekre képes versenyzője - Farkasdi Ramóna, Takács Tamara, Czéllai-Vörös Zsófia - számára is.

"Janics Natasa szerződésének írásba foglalása még folyamatban van, de minden szerződés annyit ér, amennyit betartanak belőle. - válaszolta Kadler Gusztáv az MTI kérdésére. - A szintén háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán tizennyolc éve a klubunk tagja úgy, hogy mindössze egy amatőr versenyzői szerződés köti hozzánk. A főbb pontokban Natasával természetesen megállapodtunk és a szerződése a riói olimpiáig szól majd."

A sajtótájékoztató zárásaként Ábrahám Csaba, a Győri VSE ügyvezető elnöke úgy köszöntötte a 30 éves Janics Natasát, mint aki visszatért a folyók városába. A fiatal Janics ugyanis - még jugoszláv színekben -  1999-ben háromnegyed évig Győrben készült a versenyekre. A kajakost jelképesen is befogadták új klubjába azzal, hogy a sajtó képviselői előtt átadták számára a győri egyesület felszerelését.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X