Tíz hétre kidőlt a világ legdrágább focistája


-A A+

A francia élvonalbeli Paris Saint-Germain hivatalos honlapján jelezte, Neymar várhatóan két és fél hónapig nem játszhat sérülés miatt.

 

A világ legdrágábban megvásárolt futballistájának a januári, Strasbourg elleni kupamérkőzésen megsérült a jobb lábfeje. A klub közleménye szerint kedden Párizsban több szakértőből álló orvosi stáb vizsgálta meg Neymart, s a szakemberek úgy vélik, a brazil válogatott futballista felépülése legfeljebb tíz hetet vesz igénybe.

A február 5-én 27. évét betöltő világsztár így várhatóan áprilisban térhet vissza. Neymarnak többek között ki kell hagynia a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt is. A 2015-ben a Barcelonával BL-t nyerő klasszis ebben az idényben 23 tétmeccsen húsz góllal és tíz gólpasszal segítette a PSG-t, amely a Ligue 1-ben veretlenül áll a tabella első helyén.

Neymar tavaly februárban hasonló sérülés miatt dőlt ki hetekre. Akkor tizenöt PSG-mérkőzést kellett kihagynia a brazilnak. 








EZT OLVASTA MÁR?

X