Simona Halep győzelmével egyenlített Románia a Csehország elleni Fed-kupa-párharcban


-A A+

Kiegyenlítette Románia a Csehország elleni párharc állását a Fed-kupa világcsoportjának negyeddöntőjében, miután Simona Halep 6:4, 6:0-ra legyőzte Katerina Siniakovát (WTA-44.). Korábban Mihaela Buzărnescu 6:1, 6:4-es vereséget szenvedett Karolina Pliskovától az ostravai arénában.

A világranglista harmadik helyén álló Halepnek 72 percre volt szüksége ahhoz, hogy legyőzze ellenfelét. Brékkel indított Halep, majd 2:0-ra és 5:2-re is vezetett, aztán a női párosban ranglistavezető Siniakovának sikerült felzárkóznia 5:4-re, de Simona végül 6:4-gyel lezárta az első játszmát. A második szettben esélye sem volt a cseh lánynak, ezt 6:0-ra hozta a korábbi világelső. 

Halep három ászt ütött a mérkőzésen, míg ellenfele kettőt, mindketten négy kettős hibát vétettek, és míg nyerő ütések tekintetében 8-7 volt az állás (a román lány javára), a cseh játékos sokkal több ki nem kényszerített hibát követett el (18-7). 

Ezt a mérkőzést megelőzően kétszer játszott még egymással Halep és Siniakova, mindkét alkalommal a kínai Sencsenben: 2017-ben a cseh lány győzött a nyolcaddöntőben, 2018-ban pedig Simona diadalmaskodott a torna fináléjában. Korábban a nap folyamán Mihaela Buzărnescu (WTA-29.) 6:1, 6:4-es vereséget szenvedett Karolina Pliskovától (WTA-5.)

Vasárnap Simona Halep Karolina Pliskova, Mihaela Buzărnescu pedig Katerina Siniakova ellen lép pályára. A párosok csatájában az Irina Begu és Monica Niculescu alkotta kettős a Katerina Siniakova/Barbora Krejcikova összeállítású duóval (a női párosok világranglistájának első és második helyezettjei) csap össze az ostravai arénában. A párharc valamelyik fél három győzelménél dől el.

Románia és Csehország női teniszválogatottja két alkalommal találkozott eddig a Fed-kupa keretében (1980-ban és 2016-ban), és mindkétszer Csehország nyert.

(Címlapfotó forrása: gsp.ro








EZT OLVASTA MÁR?

X