Liga 1: a Dinamo vitatható büntetővel verte meg a Sepsi OSK-t


-A A+

A Bukaresti Dinamo azzal a büntetőből szerzett góllal verte meg szombaton este a Sepsi OSK-t, amit az 56. percben Sebastian Coltescu túl könnyen ítélt meg Jovanovic és Zenke párharcánál.

A háromszéki alakulat ezt követően totálisan uralta a mezőnyjátékot, Sato és Tandia lövése is a felső lécről pattant vissza.

Eugen Neagoe csapata ezzel második mérkőzését is elveszíti 2019-ben, mint ismeretes, az előző fordulóban 4-2-re kapott ki a tabella végén kullogó FC Voluntari pályáján.

A mérkőzés után Eugen Neagoe, a Sepsi OSK edzője rezignáltan állapította meg, hogy számította arra, hogy csapata ellen fúj a játékvezető és előrebocsátotta, a hátralevő fordulókban sem számít "barátibb" sípmesterekre. Szerinte sokakat zavart, hogy a székelyföldi csapat felsőházi rájátszási helyet foglal el, és mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy száműzzék onnan.

A Sepsi OSK botlását kihasználta az Astra Giurgiu, amely pénteken este a 23. forduló első összecsapásán meglepően sima győzelmet aratott a FC Viitorul ellen és ezzel előrelépett a 4. helyre, maga mögé utasítva a Viitorult és a Sepsi OSK-t is.

Labdarúgó Liga 1, a 23. forduló mérkőzései Astra–Viitorul (péntek, 20:00) Sepsi OSK–Dinamo (szombat, 20:00) Dunărea Călăraşi–Concordia (vasárnap, 12:00) Poli Iaşi-Medgyesi Gaz Metan (vasárnap, 18:30) U Craiova-Kolozsvári CFR (vasárnap, 21:00) FC Botoşani–FC Voluntari (hétfő, 17:00) FCSB–FC Hermannstadt (hétfő, 20:00) - a Maszol.ro portálról
Labdarúgó Liga 1, a 23. forduló mérkőzései
Astra–Viitorul 3-0
Sepsi OSK–Dinamo 0-1
Dunărea Călăraşi–Concordia (vasárnap, 12:00)
Poli Iaşi-Medgyesi Gaz Metan (vasárnap, 18:30)
U Craiova-Kolozsvári CFR (vasárnap, 21:00)
FC Botoşani–FC Voluntari (hétfő, 17:00)
FCSB–FC Hermannstadt (hétfő, 20:00)







EZT OLVASTA MÁR?

X