BL: Manchesterben szerzett kétgólos előnyt a PSG


-A A+

A Paris Saint-Germain (PSG) 2-0-ra nyert a Manchester United vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája (BL) nyolcaddöntős párharcának első, kedd esti mérkőzésén.

A találkozó első félidejében nagy küzdelmet és kevés gólhelyzetet láthatott a közönség. A hazaiaknál Anthony Martial és Jessie Lingard is megsérült, így helyettük a második félidőre Alexis Sánchez és Juan Mata állt be.

A szünet után egy szögletet követően hamar vezetéshez jutott a PSG, amely az előny birtokában azonnal berendezkedett a biztos védekezésre, és hét perccel később egy gyors ellentámadás végén megduplázta fölényét. A folytatásban változatlanul sok hibával, és jellemzően pontatlanul futballoztak a vendéglátók, akiknek erejéből még a szépítésre sem futotta, sőt, vezérük, a francia világbajnok Paul Pogba a hajrában megkapta második sárga lapját, így a játékvezető kiállította.

A Manchester Unitednek ezzel megszakadt a 11 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata, és a decemberben kinevezett Ole Gunnar Solskjaer vezetőedző irányításával először kapott ki az együttes.

A Manchester United az európai kupaporondon először szenvedett egygólosnál nagyobb vereséget az Old Traffordon.

A PSG olasz kapusa, Gianluigi Buffon a negyedik játékos lett a BL történetében, aki 41 évesen vagy idősebben pályára lépett a legrangosabb európai kupasorozatban.

A másik kedd esti mérkőzésen az AS Roma hazai pályán 2-1-re győzte le az FC Portót, amely az idegenben szerzett góljának köszönhetően egyáltalán nem várja reménytelen helyzetből a második összecsapást.

A visszavágókat március 6-án rendezik.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések:
Manchester United (angol) - Paris Saint-Germain (francia) 0-2 (0-0)
AS Roma (olasz)-FC Porto (portugál) 2-1 (0-0)







EZT OLVASTA MÁR?

X