Hivatalos: kirúgta edzőjét a listavezető Kolozsvári CFR


-A A+

Igaznak bizonyultak azok a pletykák, amelyek arról szóltak, hogy a labdarúgó Liga 1 éllovasa, a Kolozsvári CFR megválik edzőjétől.

A vasutas klub kedden délben egy rövid közleményben köszönte meg Toni Conceicaónak eddigi munkáját.

A portugál tréner immár másodszor kényszerül felállni a vasutasok kispadjáról úgy, hogy csapata a tabella első helyét foglalja el. 

A CFR 1907 tulajdonosának azt követően fogyott el a türelme, hogy a csapat idén még nem nyert hivatalos mérkőzést, az eddigi három  összecsapás közül kettő döntetlennel, egy pedig vereséggel ért véget, a lehetséges 9 pont közül csak kettőt sikerült megszereznie. A Kolozsvári CFR ennek ellenére a tabella első helyét foglalja el 48 ponttal, a dobogó második és harmadik helyén a 45-45 pontos CSU Craiova és a fővárosi FCSB osztozkodik.

A bajnokság alapszakaszából 2 forduló van még hátra, a vasutasok a hétvégén a Poli Iașihoz látogatnak, majd egy héttel később a Sepsi OSK-t fogadják. A moldvai csapat elleni kiszálláson a CFR kispadján nagy valószínűséggel ideiglenes megbízással Alin Minteuan ül majd.

A bukaresti sportsajtó úgy tudja, hogy a CFR menedzsmentjének sikerült visszacsábítani a Fellegvárra Dan Petrescut, aki tavaly bajnoki címet nyert a csapattal. A prosport.ro című lap azt írja, hogy az edző igent mondott a vasutas alakulatnak, viszont 1-2 hetes türelmi időt kért, hogy lerendezhesse ügyeit mostani csapatánál. Petrescu jelenleg a kínai másodosztályban szereplő Kujcsou Hengfeng nevű csapatnál dolgozik évi 800 ezer eurós fizetésért és a lelépési díját is nagyon magas szinten határozták meg munkaadói. 

A Liga 1 tabellája 24. fordulója után
1. Kolozsvári CFR          24     13     9     2     37–16     48
2. U Craiova                    24     13     6     5     40–19     45
3. FCSB                           24     13     6     5     44–25     45
4. Astra Giurgiu               24      9      9     6     33–22     36
5. Sepsi OSK                   24      10     6     8     32–24     36
6. FC Botoșani                 24        9      8      7      30–31    35
7. FC Viitorul                   24      10     4    10    25–27     34
8. Poli CSM Iasi              24      10      4     10     28–35    34
9. FC Hermannstadt         24        8      5     11     23–27    29
10. Medgyesi Gaz Metan 24        7      8      9       24–31   29
11. Bukaresti Dinamo      24        7      7      10      27–36   28
12. Dunărea Călărași        24       4       10     10     16–25    22
13. Concordia Chiajna      24       4        6      14      17–40    18
14. FC Voluntari               24       3        8      13      25–43   17
 







EZT OLVASTA MÁR?

X