Jövőre is David Davis irányítja a Veszprém kézilabdacsapatát


-A A+

A Telekom Veszprém élt a hosszabbítási opcióval, így a következő szezonban is a spanyol David Davis irányítja a férfi kézilabdacsapatot.

A döntésről csütörtökön honlapján adott tájékoztatást a klub, amely kiemelte: a 42 éves szakember tavaly októberben érkezett az együtteshez, amely immár 16 találkozó óta nem talál legyőzőre.

Davis játékosként 2005-ben világbajnok, 2006-ban, 2008-ban és 2009-ben - a Ciudad Reallal - Bajnokok Ligája-győztes volt. Visszavonulása után, 2014-ben került a macedón Vardar Szkopjéhoz, ahol előbb a férfi, majd a női csapatnál tevékenykedett. Tavaly május óta az egyiptomi férfi válogatott szövetségi kapitánya.

A Veszprémnél Ljubomir Vranjes örökét vette át, az együttes jelenleg a bajnokságban a második helyen áll, tíz ponttal elmaradva a címvédő MOL-Pick Szegedtől, amely hárommal több mérkőzést játszott. A Bajnokok Ligájában a veszprémiek egy körrel a csoportkör zárása előtt szintén a második helyen vannak - és ha szombaton a lengyel Vive Kielce vendégeként nem szenvednek vereséget, akkor ott is végeznek -, a folytatásban pedig a negyeddöntőbe jutásért játszanak.








EZT OLVASTA MÁR?

X