Női kosár: harmadszor győzött Arad ellen a Sepsi-SIC


-A A+

A Sepsi-SIC a Román Kupa-mérkőzések után a Nemzeti Ligában is legyőzte az Aradi ICIM csapatát, derül ki a sepsiszentgyörgyi kosárlabdacsapat közleményéből.

A Piros csoport 12. fordulójában a zöld-fehérek magabiztos játékkal, 91–62 (18–15, 28–12, 19–13, 26–22) arányban diadalmaskodtak a Bogdan Bulj irányította gárda ellen a Sepsi Arénában, így a címvédő az idényben a hatodik egymás elleni találkozót is behúzta.Zoran Mikes vezetőedző a Kristina Topuzovic, Marina Solopova, Annemarie Gödri-Părău, Kristina Higgins és Kovács Renáta kezdő ötöst küldte pályára, utóbbi a kupamérkőzésen térdsérülést szenvedő Ioana Ghizilă helyét vette át. A mérkőzés első kosarát Destiny Williams szerezte, amelyre a címvédő szerb Európa-bajnoka egy triplával válaszolt, ezt követően a zöld-fehérek nem engedték ki a kezükből a vezetést. Az első játékrészben a rövid kispaddal rendelkező vendégek még tartani tudták a lépést a házigazdákkal, azonban a Sepsi-SIC a második felvonásban hengerelt. Az ICIM a negyed utolsó két percében nem talált a gyűrűbe, miközben a háromszoros bajnok sorozatban kilenc pontot értékesített, amivel megnyugtató előnyre tett szert (46–27).

 

A zöld-fehérek részéről a szünet után több dobás is kimaradt, közel négy perc után tudtak ismét pontot szerezni Peyton Whitted révén. A folytatásban Anca Șipoș célzott pontosan, valamint a játékrész utolsó másodpercében egy triplát is elsüllyesztett, amivel csapata 25 pontra növelte előnyét. Az utolsó negyedben is a Sepsi-SIC akarata érvényesült, amely többek között Kovács két hárompontosával és Solopova találataival 31 pontra növelte fölényét hat perccel a mérkőzés vége előtt. Arad a hajrában próbált faragni hátrányából, azonban nem sok esélye volt a jobb játékerőt képviselő bajnok ellen, így a szentgyörgyi gárda idénybeli 18 sikerét ünnepelhette. 

Sepsi-SIC: Solopova 11, Topuzovic 10/6, Gödri-Părău 6, Kovács 6/6, Higgins 10. Cserék: Demeter 2, Mîrne-Nagy, Șipoș 22/9, Slamová 10, Whitted 14/6. Vezetőedző: Zoran Mikes.
Arad ICIM: Fodor 9/3, Ciotir 1, Lee 13, Williams 24, Hadzovic. Cserék: Mercea 5/3, Dzombeta 4, Bartók, Ardelean 2. Vezetőedző: Bogdan Bulj. 

A korábban Târgoviște kérésére elhalasztott 11. fordulóbeli mérkőzést kedden 16.30-tól rendezik a Dâmbovița megyei sportcsarnokban, majd a címvédő március 16-án, szombaton a Brassói Olimpia vendégeként játszik a D. P. Colibași Sportcsarnokban a Piros csoport 13. körében.








EZT OLVASTA MÁR?

X