Miamiban mutatta be új edzőjét Simona Halep


-A A+

Hivatalosan is megerősítette Simona Halep, hogy Daniel Dobre román edző irányításával fog dolgozni a továbbiakban - adja hírül hivatalos honlapján a női teniszszövetség (WTA). 

A WTA szerint Simona egy miami sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Daniel Dobre személyében új edzője van. Mint mondta, régóta ismeri a román trénert, már akkor is dolgoztak együtt, amikor az ausztrál Darren Cahill irányításával készült. "Bízom benne, eddig jó volt az együttműködésünk. Az a legfontosabb, hogy érezzem jól magam mellette. Jó kapcsolat van köztünk, és ez sokat könnyít a dolgokon" - mondta a 27 éves román teniszező. 

Halepnek november óta nincs trénere, amikor Darren Cahill bejelentette, hogy több időt szeretne tölteni a családjával, ezért szünetelteti a munkát. Az ausztrál nyílt teniszbajnokság után együtt dolgozott a belga Thierry Van Cleemputtal, együttműködésük azonban rövid ideig tartott. 

Simona az ausztrál edző mellett érte el legnagyobb sikereit: pályafutása során először sikerült Grand Slam-tornát nyernie, és világelsőként zárt két egymást követő évet. Ezt a teljesítményt nehéz lesz túlszárnyalni - véli a WTA, amely szerint Halepnek reális elvárásai vannak az új edzővel való együttműködéstől. 

Simona Halep második kiemeltként indul a miami tornán, a második fordulóban csatlakozik a küzdelmekhez, első ellenfele a svéd Johanna Larsson és az amerikai Taylor Townsend közötti mérkőzés győztese lesz. A párosok versenyében is indul a román lány a német Julia Goergesszel az oldalán. 








EZT OLVASTA MÁR?

X