Körvonalazódik az angol házi döntő az Európa Ligában


-A A+

A Premier League képviselői zárták eredményesebben az Európa Liga elődöntőinek első meccseit csütörtök este, így könnyen meglehet, hogy londoni derbit rendeznek a május 22-i fináléban, Azerbajdzsán fővárosában, Bakiban.

A második számú kontinentális labdarúgó klubvetélkedő észak-londoni elődöntőjének első fél órájában tűzijátékot rendeztek a felek az Arsenal stadionjában: a vendég Valencia már a nyolcadik percben óriási ziccert hagyott ki, hogy aztán a spanyol csapat három perccel később végül is vezetéshez jusson. A házigazdák azonban a következő negyedórában a maguk javára fordították az eredményt, a hajrában pedig meg is duplázták előnyüket. Fél lábbal a döntőben érezhetik magukat az „ágyúsok”, azonban az idegenben lőtt gól sokat érhet a Valenciának a visszavágón.

A másik ágon a nemzetközi kupaelődöntőig 39 év után eljutó Eintracht Frankfurt lendületesen kezdett a Chelsea ellen, és a 23. percben egy csukafejessel a vezetést is megszerezték a németek. Az első félidőt azonban nem sikerült kihúzniuk kapott gól nélkül, Pedro a szünet előtt egyenlített. Térfélcsere után a vendégcsapat volt kezdeményezőbb, de több helyzete ellenére sem tudott újabb gólt szerezni, ám így is a londoniak várják kedvezőbb helyzetben a jövő heti visszavágót.

Frankfurt–Chelsea 1–1, gólszerzők: Jović (23. p.), illetve Pedro Rodríguez (45. p.). Arsenal–Valencia 3–1, gólszerzők: Lacazette (18. és 26. p.), Aubameyang (90+1. p.), illetve Diakhaby (11. p.). A visszavágókat május 9-én rendezik.







EZT OLVASTA MÁR?

X