Büntetőpárbajjal nyerte meg a futsal döntőt a csíkszeredai Imperial Wet


-A A+

A döntő negyedik összecsapásán Galacon győzött a csíkszeredai Imperial Wet első osztályú futsal csapata. A büntetőlövésekkel megnyert mérkőzést követően nem díjazták a győztes együttest. Az Imperial Wet ősztől a Bajnokok Ligája selejtezőiben indulhat, a cél a 16 közé jutás. A bajnokcsapat tulajdonosát is megkérdeztük a sikerről.

A tétnek megfelelően nagy küzdelmet hozott a futsal-bajnokság döntő párharcának negyedik összecsapása, melyre összesítésben 2-1-es vezetéssel vágott neki a csíkszeredai csapat. A Galac nem adta olcsón a bőrét: a mérkőzésen mindössze másodpercekig vezetett a csíki csapat. A 11. percben szerezte meg a vezetést a vendégeknek Rakic (0-1), ám nyolc másodperc elteltével kiegyenlített a United: Lașcu szabadrúgásból talált be. Még szünet előtt a maga javára fordította az állást a hazai piros-fehér gárda: Lașcu duplázott.

A második félidő változatos, kemény küzdelmet hozott és mindösszesen egyetlen találatot, Rakic kisbüntetőből betalálva egalizált. A játékrész végéig nem esett újabb gól, ahogy a hosszabbítás kétszer öt percében sem, pedig Rakic újabb kisbüntetőt is elvégezhetett a vendégektől, ám ezúttal hibázott.

Büntetőlövések következtek: a vendégek kapusa Victor Lopez az első két hazai próbálkozást hárította, míg az Imperial Wet részéről Deco és Florin Matei is betaláltak, kialakítva a végeredményt (2-4).

A mérkőzés lefújása után nem történt meg a győztes csapat díjainak átadása, ezt egy későbbi időpontban a hargitai megyeszékhelyen fogják pótolni.

A Maszol telefonon érte utol a győztes Imperial Wet tulajdonosát Görbe Waltert, aki elmondta: tíz hónapos kemény, akadályoktól sem mentes munka van a bajnoki cím mögött. A szezon közben több nehézséggel is meg kellett küzdeni a csíki csapatnak, a keretet is át kellett alakítaniuk. Az új igazolások beváltak, bár Görbe Walter elárulta: néha az elnöki tekintélyét is be kellett vetnie, hogy az öltözőbeli feszültségeket kezelni tudják. Az elnök azt is elmondta, hogy a döntő harmadik, vesztes mérkőzése után egyenként elbeszélgetett a játékosokkal, akik ezután már „megoldották a meccset, megbeszélték egyszerűen egymás közt mit is kell csinálni”. És hogy mi volt a végső siker titka? A csíkszeredaiak kapusa Victor Lopez meccs előtt azt mondta társainak: „Hozzátok le döntetlenre és megnyerem a meccset” – árulta el Görbe Walter. Nem is kellett a társaknak csalódniuk: a döntetlennel záródó meccsen a büntetőlövésekből egyet sem engedett be a spanyol légiós hálóőr.

Görbe Walter a jövőbeni tervekről elárulta: a Bajnokok Ligája selejtezőiben fog indulni a csapat. Az augusztusban kezdődő küzdelemsorozatban a cél a legjobb 16 közé jutás. „Ha a Győri Rába ETO-nak tavaly sikerült a négy közé jutni, miért ne szerepelhetnénk mi is sikeresen?” – fogalmazott az Imperial Wet elnöke. Görbe Walter kérdésünkre elmondta: egy elhúzódó futballszövetségi konfliktus miatt nem adták át Galacon a bajnoki díjakat, szeretnének erre egy megfelelő alkalmat találni Csíkszeredában. Elképzelhető, hogy a harmadosztályú futballbajnokságot napokban megnyerő FK Csíkszereda szombati, hazai szezonzáró mérkőzésén adják át a jól megérdemelt bajnoki aranyérmeket.

FUTSAL  1. Liga, döntő, negyedik mérkőzés:
Galaci United–Csíkszeredai Imperial Wet 2 – 4 – büntetőlövésekkel (2–1, 0–1, 0–0, 0–0, 0–2).
Gólszerzők: A. Lașcu (11. és 20.p.), illetve Stefan Rakic (11. és 17. p.)







EZT OLVASTA MÁR?

X