Férfi kézi: iszonyú zakót kapott Veszprémben a címvédő Szeged
A Veszprém házigazdaként 35-24-re legyőzte a címvédő Szegedet a férfi kézilabda NB I döntőjének első, csütörtöki mérkőzésén.
A visszavágóra vasárnap 19 órától kerül sor Szegeden.
gólszerzők: Gajic 9, Nenadic 6, Manaszkov 4, Nagy L., Nilsson, Lékai 3-3, Tönessen, Mahé 2-2, Blagotinsek, Mackovsek, Ilic 1-1, illetve Canellas 8, Maqueda 5, Zsitnyikov 4, Bánhidi 3, Sostaric 2, Källman, Sigurmannsson 1-1
kiállítások: 14, illetve 8 perc
gólok hétméteresből: 6/6, illetve 8/5
A vendégektől Alen Blazevic hátsérülés, az idény végén egyaránt távozó Balogh Zsolt és Pedro Rodríguez pedig taktikai okok miatt hiányzott. A hazaiaknál a visszavonuló Nagy László és Momir Ilic, valamint a Szegedre igazoló Mikler Roland az utolsó mérkőzését játszotta hazai pályán, Manuel Strlek, Gasper Marguc, illetve a sérült Jamali Iman és René Toft Hansen viszont nem szerepelt a keretben. A mérkőzést a dán Martin Gjeding, Mads Hansen bírópáros vezette, a zsűriasztalnál pedig osztrák és belga versenybíró foglalt helyet. Munkájukat videó információs rendszer (VIR) segítette, erre korábban csak világversenyeken, az európai kupák végjátékában, illetve a dán bajnokságban volt példa.
A világ- és Európa-bajnok spanyol Joan Canellas irányításával jól kezdett a címvédő, a veszprémiek dolgát ráadásul három kiállítás is nehezítette az első negyedórában. A folytatásban javult a házigazdák védekezése, megfordították az állást, és amikor már három góllal vezettek, Juan Carlos Pastor szegedi vezetőedző időt kért és kapust cserélt, Mirko Alilovic helyére Marin Segót küldte be (11-8). Csapata a szezon végén szintén távozó horvát hálóőr bravúrjaira alapozva hét perc alatt fordított, a Veszprém viszont több mint hét percig nem talált a hálóba, sőt az első félidő hajrájában harmadik kiállítása miatt elveszítette védelme egyik alapemberét, a szlovén Blaz Blagotinseket.
A szünetben a csongrádiak álltak jobban (14-13), majd a folytatásban a Veszprém 15 perc elteltével visszavette a vezetést. Az ugyancsak csereként beállt Mikler Roland remekül védett, együttesének 4-0-s sorozatára Pastor ismét időkéréssel reagált, ám csapata 11 perc alatt mindössze egyszer talált be.
Néhány percig az irányító Lékai Máté volt a hazaiak balszélsője, mert a macedón Dejan Manaszkov megsérült, amikor nekiütközött a zsűriasztalnak. Az 54. percben Jorge Maqueda gólja szakította meg a hazaiak 14-2-es sorozatát, amelyhez Mikler mellett az irányító Petar Nenadic is kiváló teljesítménnyel járult hozzá. A váratlanul nagy különbséggel zárult rangadót a pályára visszatérő Manaszkov üres kapus gólja zárta le.
A két csapat a mostani idényben negyedszer találkozott egymással, a Veszprém először győzött, a Szeged pedig első alkalommal kapott ki a bajnoki szezonban.
- 33053 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33055 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33055 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33056 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33058 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33058 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni