Labdarúgás: botrányos véget ért az élvonalbeli tagságért rendezett osztályozó


-A A+

Elszabadultak az indulatok vasárnap este a kolozsvári sétatéri stadionban, az Universitatea és a nagyszebeni csapat közötti osztályozó mérkőzésen, amelyet az első osztályú labdarúgó-bajnokságba jutásért, illetve a Liga 1-ben maradásért vívtak a felek.

A másodosztályban harmadik helyen végzett Kolozsvári „U” nagy reményekkel fogadta a Liga 1 alsóházi rájátszásában hatodik helyezett AFC Hermannstadt csapatát az osztályozó első felvonásán.

A házigazdák a hajráig tartották magukat, ám ekkor megmutatkozott a rutinból adódó különbség a vendégek javára. Petrescu vezető gólja után egy perccel a kolozsvári védelem hibázott nagyot, amit az addig két helyzetet is elpuskázó Tsoumou használt ki.

Ezzel a kolozsváriak nehéz helyzetbe hozták magukat, hiszen a visszavágón idegenben kellene legalább két (vagy annál több) gól különbséggel nyerniük.

 

A mérkőzés hajrájában több kolozsvári drukker is a pályára rohant, egyikük egy székkel leütött egy csendőrt, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Később arról érkeztek hírek, hogy a sebesült állapotát stabilizálták a kórházban, és túl van az életveszélyen.

Az elkövetőt is azonosították egy, a stadionokból kitiltott futballhuligán személyében, aki a biztonsági intézkedéseket kijátszva jutott be a Kolozsvár Arénába, és okozott botrányt.

Kolozsvári Universitatea–AFC Hermannstadt 0–2, gólszerzők: Petrescu (79. p.), Tsoumou (80. p.). A visszavágók június 12-én, szerdán 18 órától rendezik Nagyszebenben.







EZT OLVASTA MÁR?

X