Hihetetlen összegért vált klubot ez a 19 éves focista


-A A+

Klubrekordot jelentő 120 millió euróért veszi megz Atlético Madrid a Benfica 19 éves portugál válogatott labdarúgóját, Joao Félixet.

A madridi kiadású Marca című sportnapilap hétfői kiadásában arról számolt be, hogy megszületett a megállapodás a két egyesület között, és emlékeztetett rá, hogy az Atlético eddigi rekordigazolásának a francia szélső, Thomas Lemar számított, akiért tavaly 72 millió eurót fizetett az AS Monacónak.

A több európai topklub figyelmét felkeltő Félix az elmúlt szezonban mutatkozott be a Benfica első csapatában, ahol azonnal meghatározó játékos lett. A támadó 26 bajnoki mérkőzésen lépett pályára - 21-szer kezdőként -, 15 góllal és 7 gólpasszal segítette aranyéremhez csapatát.

A Nemzetek Ligájában Félix tagja volt a hazai rendezésű négyes döntőn szereplő, ott aranyérmes válogatottnak. A labdarúgó a Svájc elleni elődöntőben mutatkozott be a nemzeti együttesben, a Hollandia elleni fináléban azonban nem kapott játéklehetőséget.
Félix minden bizonnyal a francia Antoine Griezmann pótlására érkezik, aki már korábban bejelentette, hogy nyáron távozik az Atléticótól. Griezmann 200 millió eurós kivásárlási ára július elsején 120 millióra csökken, spanyol sajtóhírek szerint a francia játékos szóban már elkötelezte magát a bajnoki címvédő FC Barcelonához.








EZT OLVASTA MÁR?

X