Lesz egy pár pikáns román-magyar párharc is az Európa-liga selejtezőiben


-A A+

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szerdán elkészítette az Európa-liga-selejtező nem bajnoki ágának, azaz a fő ágnak a párosítását a 2. fordulóra.

A romániai magyar focirajongók számára két találkozó emelkedik ki:  amennyiben sikerül túlverekedniük magukat első fordulós ellenfelükön, akkor a Budapesi Honvéd és a CSU Craiova a második fordulóban csaphat össze. A másik „pikáns” párharcnak csak az egyik résztvevője hazai csapat: a Gheorghe Hagi által irányított FC Viitorul ellenfele az a Royal Antwerpen lesz, amelyet minden idők legértékesebb romániai magyar labdarúgója, Bölöni László élesztett fel csiprerózsika álmából.

Iszonyatosan „belehúztott” a Debreceni VSK, a hajdúságiak - ha az első fordulóban túljutnak az albán FK Kukësi együttesén - a tavalyi BL-elődöntős AS Roma csapatával mérkőznek meg.

A bukaresti FCSB immár hagyományosnak számító mázlijával nagyon könnyű ellenfeleket kapott. Az első forudulóban a moldovai Mislami Orhei csapatát, a második fordulóban pedig az Alaskert (örmény)/FK Makedonija Szkopje (északmacedón) párharc győztesét kell legyőznie Gigi Becali csapatának ahhoz, hogy közelebb kerüljön a csoportkörhöz. 

Az első kör első mérkőzéseit július 11-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik. A második forduló játéknapjai július 25. és augusztus elseje.

Európa-liga, selejtező, 2. forduló
nem bajnoki ág
Mol Fehérvár (magyar)/FK Zeta (montenegrói)–Breidablik (izlandi)/FC Vaduz (liechtensteini)
Roma (olasz)–Debreceni VSC (magyar)/Kukësi (albán)
Budapest Honvéd (magyar)/Zalgiris Vilnius (litván)–Sabail FK (azeri)/Universitatea Craiova 1948 (román)
Atromitosz (görög)–FC DAC1904 (Dunaszerdahely, szlovákiai)/KS Cracovia (lengyel)
CSZKA Szófia (bolgár)/OFK Titograd (montenegrói)–NK Osijek (Eszék, horvát)
IFK Norrköping (svéd)/Saint Patrick’s (ír)–Dinamo Minszk (Dinama Minszk, fehérorosz)/Liepaja (lett)
Barry Town United (walesi) vagy Cliftonville (északír)/Haugesund (norvég)–Sturm Graz (osztrák)
Lechia Gdansk (lengyel)–FC Inter Turku (finn)/Bröndby IF (dán)
NK Domzale (szlovén)/Balzan (máltai)–Malmö FF (svéd)/Ballymena United (északír) vagy NSÍ (feröeri)
KF Laci (albán)/Hapoel Beer-Seva (izraeli)–NK Siroki Brijeg (bosnyák)/Kajrat Almati (kazah)
AEK Larnaca (ciprusi)/Petrocub Hincesti (moldovai)–Levszki Szófia (bolgár)/MFK Ruzomberok (Rózsahegy, szlovák)
Molde FK (norvég)/KR (izlandi)–Csukaricski (szerb)/Bananc (örmény)
Arszenal Tula (orosz)–Neftci PFK (azeri)/Speranta Nisporeni (moldovai)
UE Sant Julia (andorrai) vagy Europa FC (gibraltári)/Legia Warszawa (lengyel)–FK Vityebszk (FK Vicebszk, fehérorosz)/KuPS Kuopio (finn)
Gabala (azeri)–Dinamo Tbiliszi (grúz)/La Fiorita (San Marinó-i) vagy UE Engordany (andorrai)
Aberdeen (skót)/RoPS Rovaniemi (finn)–CS Fola Esch (luxemburgi)/Csihura Szacshere (grúz)
Luzern (svájci)–FK Riteriai (litván)/KÍ (feröeri) vagy Tre Fiori (San Marinó-i)
Espanyol (spanyol)–Stjarnan (izlandi)/Levadia Tallinn (észt)
Utrecht (holland)–Akademija Pandev (északmacedón)/Zrinjski Mostar (bosnyák)
Malatyaspor (török)–Cork City (ír)/Progres Niederkorn (luxemburgi) vagy Cardiff MU (walesi)
Royal Antwerp (belga)–Viitorul (román)
FC Prishtina (koszovói) vagy St. Joseph’s (gibraltári)/Rangers FC (skót)–Olimpija Ljubljana (szlovén)/RFS Riga (lett)
FK Jablonec (cseh)–Pjunik Jerevan (örmény)/Shkupi (északmacedón)
Eintracht Frankfurt (német)–Radnicski Nis (szerb)/FC Flora (észt)
Zorja Luhanszk (ukrán)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)/JK Narva Trans (észt)
Gzira United (máltai)/Hajduk Split (horvát)–FK Ventspils (lett)/KF Teuta (albán)
Strasbourg (francia)–Maccabi Haifa (izraeli)/NS Mura (Muraszombat, szlovén)
Wolverhampton (angol)–Crusaders FC (északír)/B36 Tórshavn (feröeri)
Mladá Boleslav (cseh)–Ordabaszi (kazah)/Torpedo Kutaiszi (grúz)
Arisz (görög)–AEL Limassol (ciprusi)
Brann (norvég)/Shamrock Rovers (ír)–Zalgiris Kaunas (litván)/Apollon Limassol (ciprusi)
Jeunesse Esch (luxemburgi)/Tobol Kosztanaj (kazah)–Vitória (portugál)
AZ Alkmaar (holland)–Häcken (svéd)
Alaskert (örmény)/FK Makedonija Szkopje (északmacedón)–FCSB (román)/Milsami Orhei (moldovai)
Sahtyor Szoligorszk (Sahcjor Szalihorszk, fehérorosz)/Hibernians (máltai)–Esbjerg (dán)
Lokomotiv Plovdid (bolgár)–Radnik Bijeljina (bosnyák)/Spartak Trnava (Nagyszombat, szlovák)
Connah’s Quay Nomads (walesi)/Kilmarnock FC (skót)–Partizan (szerb)
bajnoki ág
Valur Reykjavík (izlandi)/Maribor (szlovén)–Ferencváros (magyar)/Ludorogec (bolgár)
SP Tre Penne (San Marinó-i)/FC Santa Coloma (andorrai)–Suduva Marijampole(litván)/Crvena zvezda (szerb)
BATE (fehérorosz)/Piast Gliwice (lengyel)–Dundalk (ír)/Riga FC (lett)
Partizani Tirana (albán)/Qarabag (azeri)–Sheriff Tiraspol (moldovai)/Szaburtalo Tbiliszi(grúz)
Ararat-Armenia (örmény)/AIK (svéd)–Feronikeli (koszovói)/Lincoln Red Imps (gibraltári)
Slovan Bratislava (Pozsony, szlovák)/Szutjeszka Niksics (montenegrói)–The New Saints(walesi)/az előselejtező győztese
Az előselejtező döntőjének vesztese–Asztana FK (kazah)/Kolozsvári CFR (romániai)
HJK (finn)/HB Tórshavn (feröeri)–Linfield FC (északír)/Rosenborg (norvég)
Nomme Kalju (észt)/Shkëndija (északmacedón)–F91 Dudelange (luxemburgi)–Valletta FC(máltai)
A Celtic (skót)–FK Sarajevo (bosnyák) kiesője automatikusan a 3. selejtezőkörbe kerül 



AZ ELSŐ MÉRKŐZÉSEKET JÚLIUS 25-ÉN RENDEZIK MEG AZ ELŐRE ÍRT CSAPAT PÁLYAVÁLASZTÁSÁVAL, A VISSZAVÁGÓKAT AUGUSZTUS 1-JÉN, A HÁTULRA ÍRT CSAPAT PÁLYAVÁLASZTÁSÁVAL








EZT OLVASTA MÁR?

X