Hivatalos: a Mol Vidi bejelentette Adrian Rus szerződtetését
Hivatalos honlapján jelentette be a Mol Vidi FC (július elsejétől: Mol Fehérvár FC) labdarúgócsapata, hogy szerződtette Adrian Rust, aki a román U21-es nemzeti együttes tagjaként jelenleg az Európa-bajnokságon szerepel.
Az 1996-os születésű Rus számára nem lesz idegen a magyar bajnokság, először 18 évesen igazolt a határon túlra, 2016-2018 között Balmazújvárosban futballozott, majd tavaly nyáron a Puskás Akadémiához szerződött.
A felcsútiaknál egyetlen mérkőzésen se lépett pályára, a Puskás Akadémia egyből kölcsönadta a Sepsi OSK-nak. Itt Rus csapata egyik legjobbja, a román élvonal egyik felfedezettje lett, a legutóbbi idényben 16 tétmérkőzésen lépett pályára a Sepsi OSK színeiben.
„Boldog vagyok, hogy Magyarország legjobb csapatában folytathatom a pályafutásomat. Ez óriási előrelépés a karrieremben, izgatottan várom, hogy elkezdődjön az új szezon. Rengeteg kiváló labdarúgó van a MOL Vidi FC keretében, úgyhogy biztos nagy harc lesz a csapatba kerülésért, de mi más is lenne a célom, mint az, hogy teljesítményemmel kiharcoljam a helyem a csapatban. Nem csak a magyar pontvadászatban, de a nemzetközi porondon is sikeres szereplést remélek és bízom benne, hogy ehhez én is sokat hozzá tudok majd tenni” – fogalmazott Rus Adrián.
„Nem volt nehéz felfedeznünk Adriánt, hiszen játszott már Magyarországon és a személyében egy rendkívül tehetséges fiatal labdarúgót ismerhettünk meg. Régóta figyeljük őt és természetesen a román bajnokságban nyújtott teljesítményét is folyamatosan nyomon követtük. Bátran kijelenhetjük, hogy posztján a liga egyik legjobb játékosává nőtte ki magát Romániában. Biztos vagyok benne, hogy a nálunk elvégzett munka, valamint a nagyszerű vidis csapattársaknak köszönhetően a jövőben még tovább fog fejlődni Adrián. Képessége és tehetsége alapján készen áll arra, hogy rögtön helyet követeljen magának a csapatban, ezt azonban természetesen senki nem adja majd ajándékba, neki kell az edzéseken, edzőmeccseken bizonyítania, hogy valóban ott a helye” – nyilatkozta Kovács Zoltán, a Mol Vidi FC sportigazgatója.
Adrian Rus az U21-es román válogatott tagjaként jelenleg a korosztályos Európa-bajnokságon vesz részt, amelyen eddig egy meccsen kapott szerepet, a franciák elleni 0–0 alkalmával végig a pályán volt. A románok csütörtökön 19 órai kezdettel Németországgal csapnak össze az elődöntőben.
- 33190 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33192 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33192 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33193 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33195 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33195 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni