Wimbledon: bombameglepetések a férfiaknál és a nőknél is


-A A+

A címvédő Novak Djokovics továbbjutott az Angol nemzetközi teniszbajnokság (Wimbledon) 2. fordulójába, miután az első körben három szettben legyőzte Philipp Kohlschreibert. A női mezőnyben másodikként kiemelt Oszaka Naomi kiesett a nyitó fordulóban. Kora este a férfiaknál is megszületett az első nagy meglepetés: búcsúzott a hatodikként rangsorolt német Alexander Zverev, majd a hetedik Sztefanosz Cicipasz. Venus Williams az este folyamán a mindössze 15 éves Cori Gaufftól kapott ki.

Rosszul kezdett Djokovics, egyből elbukta az adogatását, de nem ijedt meg, sőt, rögtön visszabrékelte Kohlschreibert, aztán újfent elvette ellenfele szervajátékát, így gyorsan 3:1-es előnybe került – a címvédő innentől magabiztosan hozta a szerváit, s negyven perc alatt megnyerte az első szettet.

Djokovics a második játszmát is azzal indította, hogy elveszítette adogatását, de gyorsan javította a hibáját, 5:5-nél pedig brékelte német ellenfelét, s 7:5-tel behúzta a második szettet. A harmadik játszma tartott a legrövidebb ideig, 39 percig – ebben három háromig fej fej mellett haladt a két játékos, ekkor viszont Djokovics egymás után kétszer is brékelte Kohlschreibert, aminek a vége 6:3-as diadal lett. A mérkőzés 2 óra 5 percig tartott.

Továbbment a 40 esztendős Ivo Karlovic is – a horvát 21 ászt ütött az olasz Andrea Arnaboldi ellen. Férfi egyesben aztán kora este megszületett az első nem várt eredmény, s búcsúzott a hatodikként rangsorolt német Alexander Zverev – a 22 éves játékos a cseh Jan Veselytől kapott ki négy játszmában, 4:6, 6:3, 6:2, 7:5-re.

Kiesett a második helyen rangsorolt Oszaka Naomi!

A US Open és az Australian Open bajnokát a kazah Julija Putyinceva két játszmában búcsúztatta. Az első szett még szorosan alakult, mindkét játékos egy-egy alkalommal nyert gémet fogadóként, majd a rövidítésben Putyinceva bizonyult jobbnak. A folytatásban 2:2-ig fej fej mellett haladtak, utána viszont Oszaka már nem nyert játékot, így nagy meglepetésre a világranglista második helyezettje befejezte szereplését az All England Tennis Clubban.

Venus Williamst egy mindössze 15 éves játékos győzte le

A 39 esztendős Williams 2000-ben, 2001-ben, 2005-ben, 2007-ben és 2008-ban nyerte meg egyesben a wimbledoni tornát, és pályafutása során ezenkívül még két US Openen diadalmaskodott. Jelenleg 44. a világranglistán, míg 15 éves riválisa 313., ennek ellenére a tinédzser két 6:4-es játszmában, 1 óra 21 perc alatt kiejtette példaképét. Cori Gauff 2004. március 13-án született, ekkorra Venus Williams már négy Grand Slam-tornán győzött egyesben.

Érdekesebb eredmények, FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ:

  • Djokovics (szerb, 1.)–Kohlschreiber (német) 6:3, 7:5, 6:3
  • Moutet (francia)–Dimitrov (bolgár) 2:6, 3:6, 7:6, 6:3, 6:1
  • Karlovic (horvát)–Arnaboldi (olasz) 6:4, 6:4, 7:6
  • Fabbiano (olasz)–Cicipasz (görög, 7.) 6:4, 3:6, 6:4, 6:7, 6:3
  • Pella (argentin, 26.)–Copil (román) 7:6, 5:7, 6:3, 6:4
  • Wawrinka (svájci, 22.)–Bemelmans (belga) 6:3, 6:2, 6:2
  • Vesely (cseh)–A. Zverev (német, 6.) 4:6, 6:3, 6:2, 7:5

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ:

  • Brady (amerikai)–Martic (horvát, 24.) 6:3, 6:3, 4:6
  • Halep (román, 7.)–Szasznovics (fehérorosz) 6:4, 7:5
  • Buzarnescu (román)–Pegula (amerikai ) 6:4, 6:4
  • Gauff (amerikai)–V. Williams (amerikai) 6:4, 6:4
  • Wozniacki (dán, 14.)–Sorribes (spanyol) 5:4-nél Sorribes feladta
  • Putyinceva (kazah)–Oszaka (japán, 2.) 7:6, 6:2







EZT OLVASTA MÁR?

X