Copa América: Peru a másik döntős, kiütötte a címvédőt


-A A+

Meglepetésre Peru esélyt sem adott Chilének a Brazíliában zajló labdarúgó Copa América elődöntőjében: Ricardo Gareca együttese 3–0-ra legyőzte a címvédőt, így ő lesz Brazília ellenfele a vasárnapi fináléban.

Pedig nem úgy indult a mérkőzés, hogy ilyen végkimenetelre lehessen számítani, s bár az első percekben Peru előtt is adódott lehetőség, Charles Aránguiz óriási helyzetben lőtt kapu mellé, így a chileiek bosszankodhattak igazán.

Jött is a büntetés, egy jobb szélről érkező beadást André Carrillo csúsztatott meg, Edison Flores pedig a bal alsóba bombázott. A szünet előtt ismét Carrillo vállalta magára az előkészítő szerepét, a jobb szélen megiramodva kerülte meg a teljesen feleslegesen kiszaladó kapust, a tizenhatoshoz ívelt labdáját Yoshimar Yotún mellre vette, majd az üres kapuba lőtt (0–2).

Chile hiába dolgozott ki kétszer több helyzetet ellenfelénél, semmi nem jött neki össze, Peru ellenben a végén a kegyelemdöfést is megadta Paolo Guerrero révén. Az utolsó percben még egy tizenegyest is elhibázott a címvédő, Eduardo Vargas panenkázása nem fogott ki Pedro Gallesén (0–3).

Peru – amelynek ellenfele a házigazda Brazília lesz a vasárnapi döntőben – 44 év után jutott be ismét a torna fináléjába, összesen pedig második alkalommal. 1939-ben és 1975-ben összejött a végső győzelem, ami most igencsak vaskos meglepetés lenne – különösen, ha visszagondolunk a két csapat csoportmeccsére, melyet 5–0-ra nyertek meg a brazilok.

COPA AMÉRICA, BRAZÍLIA, ELŐDÖNTŐ:  Chile–Peru 0–3 (Flores 21., Yotún 38., P. Guerrero 91.).







EZT OLVASTA MÁR?

X