Női kézi BL: további öt évig Budapesten lesz a négyes döntő


-A A+

További öt évig biztosan Budapesten rendezik a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét.

 

A magyar szövetség (MKSZ), az európai szövetség (EHF) és az EHF Marketing vezetői csütörtökön Győrben, a junior Európa-bajnokság első játéknapján írták alá a megállapodást, amelynek értelmében újabb öt évre, azaz 2024-ig Budapest marad a női BL négyes döntőjének helyszíne. A tornának a legutóbbi hat idényben is a Papp László Budapest Sportaréna adott otthont - ezek közül négyszer a Győri Audi ETO KC győzött -, a hetedik budapesti fináléra pedig 2020. május 9-10-én kerül sor.

Az EHF elnöke, Michael Wiederer elmondta, az előző hat esemény sikere arra ösztönözte őket, hogy folytassák az együttműködést az MKSZ-szel. "Budapest kiváló vendéglátó, eddig az összes résztvevő csapat dicsérte a magyar fővárost. Ez a hosszú távú partnerség összhangban van az EHF stratégiájával, miszerint a csúcsesemények ugyanazokban a városokban maradjanak. Budapest és Köln kiváló helyszín az európai kézilabda számára" - utalt a női és a férfi BL négyes döntőjének helyszínére a sportvezető.

Az EHF Marketing ügyvezető-igazgatója, David Szlezak szerint az elmúlt évek során befektetett összes munka kifizetődött, hiszen a rendezvény óriási fejlődésen ment keresztül, és nemcsak a kézilabda-rajongók, hanem a szponzorok számára is vonzóvá vált. "A szerződés meghosszabbítása új perspektívát ad a rendezvénynek, hiszen Budapesten húszezres kapacitású új arénát építenek, amely még több lehetőséget kínál a rajongók és a partnerek számára" - vélekedett.

Horváth Gabriella, az MKSZ főtitkára közölte, nagyon büszkék az elmúlt hat budapesti döntőre, és nagyon örülnek, hogy 2024-ig biztosan a fővárosban kerül sor a négyes tornára. "Hisszük, hogy jó helyen van az esemény, egy kézilabdát szerető országban, amely az európai vendégeknek is könnyen megközelíthető. Ígéretes, hogy hosszú távra szerződünk, hiszen ez rengeteg fejlődési lehetőséget ad, a célunk pedig az, hogy az EHF-fel és az EHF Marketinggel együtt hosszú távú termékfejlesztésben vegyünk részt, amely a szurkolók számára is évről-évre nagyobb élményt ad" - nyilatkozta.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X