Iker Casillas kapcsolattartó lett az FC Portónál
2019. július 15., hétfő, 14:56 | MTI
Iker Casillas, az FC Porto világ- és Európa-bajnok spanyol labdarúgókapusa a szívinfarktusa miatt a következő idényben biztosan nem játszik, de a szakmai stábban számítanak a munkájára.
A klub hétfőn jelentette be, hogy a 38 éves kapus Portóban folytatja a gyógyulást, közben pedig a csapat, a szakmai stáb és a vezetőség tagjai közötti összekötőként, kapcsolattartóként tevékenykedik.
Casillas május 1-jén kapott szívrohamot. Két héttel később Jorge Pinto da Costa klubelnök elmondta, a tapasztalt játékos hamarosan bejelenti visszavonulását, ehhez képest a klub most csupán azt közölte, hogy a következő szezonban biztosan nem véd majd a kapus.
Casillas a Real Madrid akadémiáján nevelkedett, pályafutása nagy részét a spanyol fővárosban töltötte: 1999 és 2015 között 725 mérkőzésen lépett pályára, öt bajnoki cím és három Bajnokok Ligája-diadal részese volt. Ezen kívül a spanyol Szuperkupát négyszer, a Király Kupát és az európai Szuperkupát kétszer-kétszer hódította el. Nála többször csak Raúl öltötte magára a Real mezét (741). A kapus 2015 nyarán igazolt az FC Portóhoz, amellyel tavaly bajnok volt. Szerződése 2021 nyaráig szól. Hazája válogatottjában 167-szer lépett pályára, 2008-ban és 2012-ben Európa-, 2010-ben pedig világbajnokságot nyert a nemzeti együttessel.
Lájkolta már a Maszol Facebook oldalát?
- 33075 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33077 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33078 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33079 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33080 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33080 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni