Vizes vb - Hosszú Katinka aranyérmes 400 méter vegyesen


-A A+

Hosszú Katinka aranyérmet nyert 400 méter vegyesen a kvangdzsui úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján. A háromszoros olimpiai bajnok, a szám világcsúcstartója 4:30.39 peres, a világ idei legjobb idejével diadalmaskodott, a döntő másik magyar versenyzője, Jakabos Zsuzsanna 4:39.15-tel a hetedik lett.

A 30 éves Hosszú az előfutamból a legjobb idővel került a fináléba közel két másodperccel jobb teljesítménnyel, mint a második japán Ohasi Jui , míg a vele egyidős Jakabos nyolcadikként várta a döntőt. A rajt után Hosszú pillangón és háton nagy csatában volt Ohasi Juival, kettejük között csupán kilenc század volt a különbség a táv felénél a magyar javára. Mellen Hosszú bő egy testhossz előnyt harcolt ki, amit a gyorson még tovább növelt, így magabiztosan győzött.

Hosszú pályafutása során ötödször, sorozatban negyedszer nyerte meg ezt a számot, ezzel duplán is történelmi sikert aratott: ő lett az első női úszó, aki egy számban ötször diadalmaskodott, a sportágban pedig elsőként sorozatban négyszer nem talált legyőzőre 200 és 400 méter vegyesen sem.

Az immáron kilencszeres világbajnok a magyar úszósport történetének 32. vb-aranyát nyerte, Kvangdzsuban ez volt a negyedik magyar elsőség a medencében: Hosszú két sikere mellett Milák Kristóf és Kapás Boglárka 200 méter pillangón diadalmaskodott, előbbi Michael Phelps 2009-es világcsúcsát megdöntve. A nyíltvízi úszók között Rasovszky Kristóf lett első 5 kilométeren.








EZT OLVASTA MÁR?

X