Forma-1: Verstappen nyerte a kaotikus Német Nagydíjat


-A A+

Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte az eső miatt sok balesetet hozó Forma-1-es Német Nagydíjat vasárnap. A 21 éves Verstappennek ez volt a hetedik futamgyőzelme, az idei szezonban pedig a második, ezt megelőzően az Osztrák Nagydíjon diadalmaskodott.

Másodikként a huszadik, utolsó helyről rajtolt négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője ért célba, a harmadik helyen pedig a 14. pozícióból indult Danyiil Kvjat, a Toro Rosso orosz pilótája végzett. A futam esőben kezdődött, így a pilóták tíz percet köröztek a biztonsági autó mögött, mielőtt a versenybíróság úgy határozott, hagyományos állórajttal indítják útjára a 64 körös futamot.

A start különösebb probléma nélkül lezajlott, az autója szombati meghibásodása miatt az utolsó pozícióból indult Vettel egy kör után már a 14. helyen autózott. A második körben Sergio Pérez (Racing Point) megcsúszott és a falnak csapódott, a pilóták a biztonsági autós fázist kihasználva pedig átmeneti abroncsokra cserélték az esőgumikat. Ekkor a két Mercedes haladt az élen Lewis Hamilton, Valtteri Bottas sorrendben, a harmadik helyen Verstappen állt, Vettel pedig már nyolcadik volt.

A következő körökben a legnagyobb izgalmat az jelentette, mikor esik ismét az eső. A negyedik helyen autózó monacói Charles Leclerc (Ferrari) autóján kereket cseréltek, az élmezőnyben azonban nem történt változás, mert Hamiltonék már arra vártak, mikor tudják felrakni autóikra a száraz pályára alkalmas gumikat. Ezt először a Ferrarinál, majd a Red Bullnál lépték meg: előbb Vettel, utána a harmadik helyről Verstappen jött be a boxba és váltott sima abroncsokra. Leclerc már a második helyen autózott, amikor ő is kereket cserélt, ám csapattársával ellentétben az ő autójára nem a közepes, hanem a lágy keveréket rakták fel.

Ez a taktika viszont nem vált be, Leclerc versenye ugyanis két körrel később véget ért: a monacói a célegyenes előtti kanyarban lesodródott az ideális ívről, autója felúszott a vízre és a sóderágyban landolt, ahonnan nem volt számára visszaút. Nem sokkal később Hamilton is így járt, ő azonban nem ragadt bele a kavicságyba, és be tudott menni a boxba – igaz, szabálytalanul –, ahol visszarakták autójára az átmeneti kerekeket, és kicserélték a félig letört első vezetőszárnyát is.

A címvédő brit így az élről az ötödik helyre esett vissza, manőveréért öt másodperces büntetést kapott, ráadásul csapattársa, Bottas sem tudott időben kijönni, hogy levegyék a száraz pályára alkalmas abroncsokat a kocsijáról. Ennek következtében Verstappen állt az élre, Nico Hülkenberg (Renault) pedig a második helyre jött fel. A biztonsági autó négy körrel később hagyta el a pályát, a két Mercedes-pilóta hamarosan megelőzte Hülkenberget, aki a 41. körben – ugyanott mint Leclerc és Hamilton – kicsúszott, így számára is idő előtt befejeződött a Német Nagydíj. Verstappen gyorsan gumit cserélt, és maradt az élen, mögötte – Bottas, Hamilton sorrendben – a Mercedesek haladtak a biztonsági autó mögött.

Miután a safety car ismét visszament a boxba, Verstappen és Bottas azonnal reagált és száraz abroncsokat kapott. Hamilton és a többiek egy körrel később tudtak csak kimenni kerékcserére, ezzel sok időt veszítettek, így néhány kanyarig Lance Stroll (Williams) vezetett, mielőtt Verstappen ismét visszaállt a mezőny élére. Mögötte Kvjat és Stroll volt a sorrend 12 körrel a futam vége előtt. Hamilton – aki letöltötte a boxban öt másodperces büntetését – a 12. helyre esett vissza, mielőtt ismét kicsúszott. Az 58. körben Bottas tette teljessé a 200. Forma-1-es futamát teljesítő, hazai pályán szereplő Mercedes szörnyű versenyét: a finn a célegyenes után megcsúszott és a palánknak csapódott, így kiesett.

 Az újabb biztonsági autós szakasz után már csak négy kör volt hátra, ez azonban a negyedik helyen haladó Vettelnek elég volt ahhoz, hogy két helyet előrelépjen, ezzel 18 ponttal csökkentette hátrányát az összetett pontversenyben Hamiltonhoz és Bottashoz képest is. Verstappen – aki a győzelemért 25 pontot kapott, így 61 a hátránya a címvédőhöz képest – a verseny leggyorsabb köréért járó bónuszpontot is megszerezte. A világbajnokság jövő hétvégén Mogyoródon, a Magyar Nagydíjjal folytatódik.








EZT OLVASTA MÁR?

X