Magyar szurkolókra támadtak a Craiova ultrái


-A A+

Román drukkerek támadták meg a Budapest Honvéd ultráit Craiován, ahol a magyar csapat és a CSU Craiova az Európa Liga 2. selejtezőkörének visszavágó mérkőzését vívja csütörtökön este, írja az MTI.

A támadásról a prosport.ro hírportál számolt be a Facebook közösségi oldalon közzétett bejegyzés alapján. A román ultrák által létrehozott közösségi oldal szerint a magyar szurkolókat Craiova belvárosában a román szurkolók támadták meg, akik állítólag a harmadik osztályban szereplő Universitatea fanatikusai. Ez utóbbi klub fenntartója Adrian Mititelu üzletember, aki évekig pereskedett az 1980-as években komoly nemzetközi sikereket elért Universitatea Craiova márkanévért. A Honvéd az önkormányzati tulajdonban levő CSU Craiovával mérkőzik meg.

A bejegyzés alatti kommentárok azt sugallják, hogy a román szurkolókat a magyarok Ria-Ria-Hungária! skandálásai dühítették fel. A Facebook-oldalon megosztott információk szerint a csendőrség előállított néhány román rendbontó szurkolót.

 

Az nso.hu megkeresésére a Honvéd közleményben megerősítette a támadást, és azt írta, hogy egy magyar szurkoló könnyebb sérülést szenvedett. A két csapat június 25-i találkozója 0-0-ra végződött.








EZT OLVASTA MÁR?

X