BL-selejtező: Skóciában kell kivívnia a továbbjutást a CFR-nek


-A A+

​Nem sikerült előnyt szereznie a román bajnoki címvédő CFR-nek a legrangosabb európai klubtorna selejtezője 3. fordulójában, ugyanis a szerda esti kolozsvári meccsen döntetlent játszott a Celtic Glasgow ellen. Így a skót csapat várhatja kedvezőbb helyzetből a jövő heti visszavágót.

A mintegy 14 ezer néző előtt megvívott találkozón az első fél órában a hazai csapat játszotta az élénkebb futballt, a CFR főként a bal szélen, az előző négy mérkőzésen négy gólt szerző Bilel Omrani révén próbált a Celtic védelme mögé kerülni.

A vezető gól mégis jobbról érkezett, egy vendégszöglet után a kolozsváriak mintaszerű kontrát vittek végig, és Ciprian Deac indítását Mario Rondón laposan, Scott Bain kapus lába között lőtte a hálóba (1–0).

A kapott gól felpiszkálta a skótok hiúságát, és alig kilenc perc múlva érkezett a válasz: James Forrest a tizenhatoson belülre érve a védők lába között laposan ellőtte a labdát, amely a bal kapufáról a hálóba pattant (1–1).

A második félidőben két óvatosan támadó csapat próbált túljárni egymás eszén, de egyiknek sem sikerült. A meccs helyzetét Omrani hagyta ki, aki alig két méterről tette kapura a labdát, de Bain leért a jobb alsó sarokhoz, és mentett.

A Celtic csak közel fél óra után lőtt ismét kapura, de sem Forrest, sem Olivier Edouard nem találta el a kaput. Az utolsó negyedórában George Țucudean beállása után a CFR tett többet a győztes gólért, de a Liga 1 gólkirálya előbb fordulásból a hosszú sarok mellé lőtt, majd a Bain kapusról kipattanó labdát az ötösről fölé ollózta.

A Celtic a végén már látványosan húzta az időt, Neil Lennon edző három cseréjéből kettőt a védelem megerősítésére használt el. Ez végül bejött neki, így a skót bajnok várhatja kedvezőbb helyzetből a jövő kedden esedékes visszavágót.

Bajnokok Ligája-selejtező, 3. forduló, első meccs: Kolozsvári CFR–Celtic Glasgow 1–1, gólszerzők: M. Rondón (28. p.), illetve J. Forrest (37. p.). További szerdai eredmények: FK Krasznodar (orosz)–FC Porto (portugál) 0–1, Isztanbul Basaksehir (török)–Olympiakosz Pireusz (görög) 0–1, FC Basel (svájci)–LASK Linz (osztrák) 1–2, NK Maribor (szlovén)–Rosenborg BK (norvég) 1–3.







EZT OLVASTA MÁR?

X