Transcontinental Race: 18. lett a sepsiszentgyörgyi Bagoly Levente


-A A+

​A 18. helyen ért célba Bagoly Levente a Transcontinental Race hetedik kiadásán. A sepsiszentgyörgyi fiatal formatervező 12 nap 12 óra és 3 perc alatt tette meg a verseny mintegy 4000 kilométeres távját a bulgáriai Burgasz és a franciaországi Brest között.

A verseny július 27-én indult a világ minden tájáról érkezett több mint kétszáz résztvevővel, Bagoly csütörtök délután ért célba.

Az ultramaratoni kerékpáros pénteki Facebook-bejegyzésében csalódottságának adott hangot, mert jobb eredményre számított.

„Hogy őszinte legyek, nem mondhatom, hogy nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, ennél jobbra számítottam, de a hosszú távolságok mindig kockázatosak. Még egyszer köszönetet mondok minden támogatómnak. Köszönöm, hogy követték utamat, és köszönöm a tapsot. Furcsán hangzik, de amikor tudod, hogy az emberek követik az utadat, még nagyobb ösztönzést kapsz, hogy befejezz egy ilyen versenyt. Ez a verseny véget ért, de továbbiak következnek” – írta.

 

Két évvel ezelőtt, a Transcontinental Belgiumtól Görögországig tartó, ötödik kiadásán a 19. helyen végzett, akkor 12 nap 14 óra és 15 perc alatt gyűrte le a 3998 kilométeres távot.

A Transcontinental „csináld magad” jellegű verseny: mindenki annyi csomagot vihet magával, amennyit a biciklin elbír. Külső segítséget nem vehet igénybe, az útvonalat maga választja meg, azzal a feltétellel, hogy érintsen négy kötelező ellenőrző pontot. Az időt a starttól folyamatosan mérik, mindenki maga dönti el, hogy hol pihen és mennyit.

A fiatalember nemrég tért vissza Olaszországból, ahol harmadik lett az Italy Divide (Nápolytól a Garda-tóig tartó, 1220 kilométeres) versenyen.

Tavaly Kirgizisztánban, az egykori Selyemút mentén szervezett Silk Road Mountain Race-en második lett, a háromezres csúcsok között vezető 1721 kilométer hosszú köves utat 9 nap, 3 óra 30 perc alatt teljesítette.

Bagoly Levente indulni készül a jövőre tervezett világ körüli versenyen.








EZT OLVASTA MÁR?

X