Nagy nehézségek árán jutott a nyolcaddöntőbe Simona Halep Cincinnatiban
Bejutott Simona Halep a 2 944 486 dollár összdíjazású cincinnatii (Ohio) keménypályás WTA-torna nyolcaddöntőjébe, miután szerdán nagy nehézségek árán 3:6, 7:5, 6:4-re legyőzte az orosz Jekatyerina Alekszandrovát.
Halep, aki 2015-ben, 2017-ben és 2018-ban is döntőt játszott Cincinnatiben, 2 óra 2 perc alatt győzött egy olyan mérkőzésen, amelyen játéka messze elmaradt a tőle megszokott színvonaltól.Miután a torontói negyeddöntőben sérülés miatt visszalépett, Halep mereven kezdte a mérkőzést, amit a nagy erővel szerváló, agresszívan játszó orosz játékos ki is használt, 2:2-nél brékelt és ez végigvitte a játszmán, a végén ismét brékelt és 6:3-ra nyert.
Alekszandrova ott kezdte a második szettet, ahol az elsőt abbahagyta, és újabb két gémet nyert. Halep megrázta magát, egyenlített, 5:5-ig fej-fej mellett haladtak, itt Halep brékelt és kiszerválta a játszmát.
A döntő szett elején Jekatyerina 0:1-gyel, majd 1:2-vel ment, amikor Halep brékelt, majd 3:2-re átvette a vezetést. Alekszandrova visszabrékelt és 3:4-re fordított, ám Halep versenytapasztalata érvényesült, türelmesen játszott, megvárta, míg Jekatyerina sorra elrontja a pontokat, brékelt ismét, és 6:4-gyel lezárta a meccset.
Alekszandrova 12 ászt ütött a találkozón, 8 kettős hibát vétett, Halep csak 3 ászt ütött, de csak 2 kettőshibát követett el. Az orosz játékos sok, 35 nyerőt ütött a Halep 9 winnerjével szemben, viszont rengeteget, 51-et hibázott, míg Halep 29 ki nem kényszerített hibát vétett. Ritka, hogy a győztes játékos kevesebb pontot nyert, mint a vesztes, 94-95.
Halep ezzel bebiztosított magának egy 30 330 dolláros csekket és 105 WTA pontot, és a következő fordulóban a Madison Keys (USA) - Darija Kaszatkina (Oroszország) párharc győztese ellen játszik.
- 33087 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33089 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33090 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33091 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33092 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33092 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni