Miért nem láthatták a külhoni tévénézők a magyar válogatott felkészülési mérkőzését?
Nem nézhették a határon túl élő magyar focidrukkerek az M4 Sport csatornán a csütörtöki esti Montenegró–Magyarország felkészülési labdarúgó-mérkőzést. A közvetítés idején Dzsudzsákék játéka helyett a már ismert „Szerzői jogi korlátozás miatt jelenlegi műsorunk kizárólag Magyarország területén látható” felirat jelent meg a képernyőn. A magyar közszolgálati televízió eddig csak a jelentősebb események – Európa-bajnokságok, világbajnokságok, olimpiák – közvetítését kódolta, most már az edzőmeccset is blokkolta.
A korábbi hónapokban, években válogatott szitkok özöne árasztotta le a közösségi oldalakat, amiért egy-egy magyar érdekeltségű sportesemény közvetítését lekódolta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Zrt. (MTVA), arra hivatkozva, hogy szerződésszegést követne el, ha az országhatáron túlra is „adna”, de csütörtök este a legádázabbul tiltakozók is rezignáltak vették tudomásul: az MTVA-vezérigazgatói és miniszterelnök-helyettesi ígéretek ellenére minden maradt a régiben, sőt már barátságos meccsen is nézhetetlen a magyar válogatott. S ezt a szó szoros értelmében kell érteni, nem a csapat játékát minősítjük...
2010: „mesebeli Afrika”
A geokódolással először a 2010-es afrikai labdarúgó-világbajnokság idején szembesültek az erdélyi magyar tévénézők, és sokan egyből a honi tévétársaságok magyar előfizetőket hátrányosan megkülönböztető galádságára gyanakodtak. Ám csakhamar kiderült, hogy a magyarországi közszolgálati adó küldi a jelet kódolva, a szerzői jogokra és a közvetítési szerződésekre hivatkozva. Ekkor a magyar sportközvetítéseket szívesebben követő romániai magyar tévénézők számára „mesebeli Afrikának” tűnt a foci-vb.
Aztán következtek az olimpiák, Európa-bajnokságok és újabb világbajnokságok, és az azokon is érvényes korlátozások. A legfurcsább az volt, hogy bár a közvetítési szabályozás állítólag minden európai uniós tévétársaságra vonatkozik, a szlovák nemzeti adó (STV1) például nem geokódolta adásait, sokan a 2016-os franciaországi Eb-meccseket azon nézték, ha ráuntak a román kommentárra...
Ezért arra gondolhatunk, hogy az MTVA „katolikusabb szeretne lenni a pápánál”. Ám mivel egy-egy rangos torna bizonyos szakaszában egy-egy meccs elérhetővé vált, arra lehetett gyanakodni, hogy egyes túlbuzgó illetékes – például adáskezelők – munkáján múlik, hogy láthat-e az aradi, kolozsvári vagy brassói magyar néző magyar érdekeltségű nemzetközi sporteseményt az M4-en, vagy sem. Mindennek a teteje, hogy az M1 csatorna sporthíreit is kódolják az adott eseményről szól hír alatt, vagy hogy az M4-en a sportközvetítés alatti a reklámblokkokat „kikódolják”, tehát ezeket elméletileg nézhetnénk...
Az ígéret szép szó...
Mind az MTVA vezérigazgatója, mind a közvetítések „feloldásával” megbízott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes több fórumon megígérte már, hogy lehetővé teszik a külhoni magyarok számára is az M4 vonatkozó közvetítéseinek megtekintését, de ez a Nemzetek Ligája-meccsektől eltekintve nem valósult meg.
Az MTI hírarchívumából szemelgetve megpróbáljuk kronológiai sorrendben felidézni az erre tett bejelentéseket, ígéreteket:
- 2015. július 17.: „Szombat reggel 8 órakor, élő adással startol a köztévé első, tematikus sportcsatornája, amely hazai sporteseményekről és több rangos nemzetközi sporteseményről számol majd be”.
- 2015. december 3.: a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XIV. ülése után tartott sajtótájékoztatón „Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszámolt arról, hogy a magyar kormány nevében az unió szakbiztosához és a Jean-Claude Juncker által vezetett bizottsághoz fordult, az MTVA pedig egy szakmai levelet küldött. Véleménye szerint jó esély van arra, hogy belátható időn belül megállapodás születik a magyar álláspontnak megfelelően. (...) Emellett a jogtulajdonosok felé pénzügyi ajánlatot tettek, azaz Magyarország kész megvásárolni a sugárzási jogokat a Kárpát-medence magyarlakta területeire. Megkeresték az érintett államok médiumait is, hogy kétoldalú megállapodásokat kössenek. (...) Ez ügyben is jól állnak, csak Romániával nem sikerült megállapodni, de még egyszer ajánlatot tettek – jelezte.”
- 2016. július 22.: Vaszily Miklós, az MTVA megbízott vezérigazgatója a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen rendezett Média a határon túl című beszélgetésen „rámutatott: az MTVA az évekkel korábban leszerződött riói olimpiával »már nem tud mit kezdeni«, de a lejáró sportközvetítési szerződéseket igyekszik úgy megújítani, hogy a közvetítések valamennyi szomszédos országba eljuthassanak. Ilyen vonatkozásban precedensértékű, hogy az MTVA féléves tárgyalássorozat után a 2018–2024-es időszakra megszerezte a jogot, hogy magyar nyelven közvetíthesse az olimpiát valamennyi szomszédos ország területére”.
- 2017. június 9.: „A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója kiemelt feladatának tartja elérni, hogy a határon túli magyarság is egy emberként szurkolhasson minden magyar sportsikernek. Vaszily Miklós Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezetének elnöke nyílt levelére reagált, aki kifogásolta, a geoblokkolás miatt az anyaország határain kívül élő magyarok hosszú ideje nem nézhetik a magyar sporteseményeket. (...) Vaszily Miklós kitért arra: vezérigazgatósága első napjaiban utasította kollégáit, hogy a jövőben csak olyan szerződéseket kössenek meg, amelyek biztosítják, hogy a határokon túlra is sugározhassanak sporteseményeket. (...) Az MTVA a 2014-es labdarúgó-világbajnokság idején »teljesen egyedi és jól vizsgázott gyakorlatot« valósított meg: a környező országok közszolgálati televízióival – Szlovénia és Románia kivételével – megállapodásokat kötött az egymás területén történő kábeles műsorterjesztés kölcsönös elfogadásáról. (...) Ezenfelül az MTVA nemrég eredményes tárgyalásokat folytatott a 2018-as és 2022-es téli, illetve 2020-as és 2024-es nyári olimpiai játékok közvetítéséről. A jogokat birtokló nemzetközi társasággal sikerült olyan megállapodást kötni, amely lehetővé teszi a versenyek Magyarországgal határos országok kábelhálózatain keresztül történő televíziós közvetítését.”
- 2017. július 17.: Semjén Zsolt Tusványoson „azt is bejelentette, hogy a következő nyári és téli olimpiát magyar nyelvű közvetítéssel láthatják majd a közmédiában a Kárpát-medencei magyarok. Elmondta: a magyar nyelvű sportközvetítések határon túli biztosításának feladatát a tavalyi Tusványoson osztotta rá Orbán Viktor miniszterelnök, és eddig »részsikerekről« tud beszámolni az »Európai Unió bürokráciájával« folytatott harcban. Azt a digitális területen illetékes uniós biztosnak írt – a közvetítési jogok piackorlátozó, és a nyelvi jogokat sértő jellegét kifogásoló, az angol ligáról hozott precedensértékű uniós bírósági döntésre hivatkozó – levéllel nem sikerült még elérni, hogy az unió módosítsa a szabályozást, de Magyarország ajánlatot tett a szomszédos országoknak, hogy kölcsönösségi alapon biztosítsák egymás országaiban az anyanyelvi közvetítést.”
- 2017. július 21.: „Vaszily Miklós a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáboron egy sajtóbeszélgetésén számolt be az MTVA és UEFA között kötött megállapodásról, amely lehetővé teszi, hogy a határon túli magyar tévénézők magyar nyelvű közvetítésen követhessék a magyar labdarúgó-válogatott selejtező mérkőzéseit. A 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság, illetve a 2022-es világbajnokság selejtezőire megvásárolt – tévé, rádió, internet és mobil – terjesztési jog Magyarország területén kizárólagos.
Orbán: „Mert Semjén Zsolt nem oldja meg!”
Mindezek után furcsa, hogy a tét nélküli, a két nemzet futballrajongóin kívül alighanem senkit sem érdeklő montenegrói–magyar meccset is geokódolta az MTVA. Hogy az eddigi ígéretekből miért nem valósult meg semmi, arra a Magyar Hang hetilap és portál pénteki online cikke add választ:
„Mint eddig mindig, az idei Orbán-beszéd után is kérdezhetett a közönség Tusnádfürdőn. Igaz, ezt már a közszolgálati televízió nem közvetítette, így csak a helyszínen jelen lévő hallhatták, amint Németh Zsolt felolvasta egy bizonyos Sípos Zoltán kérdését: »Miniszterelnök úr, annyi ígéret után miért kódolja az MTVA a sportközvetítéseket, és miért nem teszik lehetővé, hogy a határon túli magyarok is a magyarországiakkal együtt örüljenek a magyar foci- és sportsikereknek?«. A miniszterelnök röviden válaszolt: »Az M4 miért van kódolva? Azért, mert Semjén Zsolt nem oldja meg!«
Válaszra várva
Az MTVA sajtóirodájának is elküldtük kérdésünket, hogy miért geokódolták a csütörtök esti Montenegró–Magyarország barátságos labdarúgó-mérkőzés határon túli közvetítését, illetve, hogy a szerzői jogi korlátozás nem csak a hivatalos tétmeccsekre szól-e. Amint választ kapunk, frissítjük cikkünket.
- 33121 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33123 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33124 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33125 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33126 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33126 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni