Otthon kapott ki nagy riválisától a Csíkszeredai Sportklub


-A A+

Alacsony színvonalú mérkőzést játszott egymással a Csíkszeredai Sportklub és a Brassói Corona a román bajnokság keddi rangadóján Csíkszeredában. A vendégcsapat jobban gazdálkodott a helyzeteivel, míg a hazaiak a legnagyobb lehetőségeket is kihagyták a kevés gólt hozó mérkőzésen.

Lassan gyülekeztek a nézők a Vákár Lajos Műjégpálya lelátóin, végül kezdésre jóindulattal félháznyi közönség jött össze a román bajnokságba számító mérkőzésre. A hazaiaknál hiányzott Becze Tihamér, aki a kezére kapott ütést a két csapat vasárnapi mérkőzésén, visszatért viszont Papp Szabolcs, aki a hétvégi Erste Liga meccseken eltiltás miatt nem játszott. A vendégek kapujában ezúttal Patrik Polc kapott lehetőséget.

A csapatok nehezen lendültek játékba, a mérkőzés elején meg sem közelítette a sebesség és a színvonal a két nappal korábban látottakat. Megpróbált a mérkőzés elejétől nyomást gyakorolni a Sportklub a vendégekre, azonban ez az első harmadban csak kihagyott helyzetekben mutatkozott meg. A negyedik percben láthattuk ebből talán a legnagyobbat, amikor Sándor Zoltán a Taratukhintól kapott remek korongot nem tudta az elfekvő Polc mellett az üres kapuba juttatni. A brassóiak honosított hálóőre jó napot fogott ki, az első percek csíkszeredai rohamainál biztosan őrizte a vendégkaput: előbb Fodor Csanád közelijét védte, majd Salló távoli bombájánál is nagyot mentett. A hazai védelem is jól teljesített, Adorjánnak igazán nagyot csak negyed óra elteltével kellett védenie.

A harmad zárása előtt két másodperccel a Brassó még összeszedett egy két perces kiállítást, így emberelőnyben kezdhette a hazai csapat a második játékrészt. Nem élt a lehetőséggel a Sportklub, nehezen álltak fel 5 a 4 ellen. Feltűnő volt a hazaiak játékában, hogy a védelem remeklése mellett nem igazán volt olyan játékos, aki fazont adott volna a támadásoknak. Ennek ellenére a 29. percben megszerezte a vezetést a vendéglátó: McLean volt a gólszerző, kihasználva ezzel a Péter kiállítása nyomán keletkezett létszámfölényt (1-0). A 31. percben kisebb kakaskodás miatt állt a játék, Farkas Tamást Rabbit lökte el, ám elmaradt a büntetés a sportszerűtlen cselekedetért. A második harmad végéhez közeledve egyre többet foglalkoztak egymással a felek, ez teljesen a játék rovására ment, kevés látványt hozott a második harmad. A negyvenedik perchez közeledve azonban megrázta magát a vendég együttes és két gyors góllal átvette a vezetést. Előbb Péter Balázs egyenlített, miután fonákkal csapta be Adorjánt (1-1), egy percre rá a hazai kapus nagy mentése után a kipattanót a teljesen egyedül hagyott Plante pofozta a hazai hálóba (1-2). A harmad lefújása után a gólszerző Plante és a hazai Kulyash akaszkodtak össze páros kiállítást érdemlően.

Az utolsó játékrész sem hozott igazi fordulatot a mérkőzésben. Az első percekben főleg kiállítások tarkították az amúgy sem túl folyamatos játékot. A Sportklub küzdött, de nem találta az utat Polc kapujába: Rokaly Szilárd szólót rontott, majd Taratukhin lőtt hátrányban Polc hasába. Az 51. percben Adorján is megmutatta, hogy méltó a hazai szakvezetés bizalmára, majd újra Polc mentett McLean próbálkozásánál. Néhány percre megélénkült a játék, azonban ez a mérkőzés összképén nem sokat változtatott. Az utolsó percben a hazaiak megpróbálkoztak a kapuslehozatallal, de az eredmény nem változott, a Brassó lehetőségeit jobban kihasználva győztesen távozhatott Csíkszeredából.

Román bajnokság alapszakasz
Csíkszereda, Vákár Lajos Műjégpálya 1000 néző
Csíkszeredai Sportklub – Brassói Corona 1–2 (0–0, 1–2, 0–0)
Gólszerzők: McLean (29.), illetve Péter B. (39.), Plante (40.)
Kapura lövések: 34, ill. 25
Büntetőpercek 12, ill 18 perc







EZT OLVASTA MÁR?

X