„Társaság, szórakozás, összetartás, emlékek” – ezért szeretik a középiskolások a Sportolimpiát (VIDEÓ)


-A A+

Csütörtök délelőtt feltérképeztük az 5. Erdélyi Középiskolás Sportolimpia helyszíneit: röplabda és kézilabda mérkőzéseken szurkoltunk, egy futballedzést is végignéztünk, közben pedig elbeszélgettünk a versenyzőkkel, és az idei rendezvény védnökét, Miklós Edit alpesi sízőt is kifaggatuk a sporteseményről.

Mint megtudtuk, a diákok számára a Sportolimpia „semmihez sem fogható, ilyet máshol nem találhat az ember”. Azt is megosztották velünk, hogy bár elsődlegesen a sportszeretet miatt érkeznek, rengeteg emlékkel gazdagítják egymást, nem beszélve arról, hogy a kitartásuk is folyamatosan fejlődik. Kiemelték, boldogsággal tölti el őket, hogy évről évre egyre többen vesznek részt az eseményen.

A középiskolások beszámolói szerint élvezik, hogy megmérkőzhetnek, de a versengés közösségi élmény és szórakozás is számukra. Az pedig, hogy minden csapat összetartó, még inkább erősíti a kötelékeket. Egyedüli hátrányként csak azt említették, hogy több mérkőzés ugyanabban az időpontban van, így nem tudnak mindegyiken jelen lenni.

Miklós Edit csíkszeredai származású alpesi síző, az idei Sportolimpia fővédnöke hozzátette, nagyon örül annak, hogy a fiatalok sportszerűen versengenek, valamint dicséretesnek tartja, hogy a lelátón rengetegen szurkolnak iskolatársaiknak.

A fiatalok véleménye és Miklós Edit válaszai megtekinthetőek a Maszol videójában.







EZT OLVASTA MÁR?

X