Jégkorong: rangos egyetemi ligában indul a Sapientia U23


-A A+

Mozdulj rá! címmel tartott a csapatot és a jégkorongot az egyetemisták körében népszerűsítő rendezvényt a Sapientia U23 csapata. A hétfő délutáni események sorát a csapat bemutatása nyitotta, a Gyergyói HK elleni bajnoki meccset követően pedig a Kiss Kata zenekar koncertje zárta.

A Sapientia EMTE csíkszeredai karán megtartott eseményen ismertették a 2019/2020-as csapat tagjait, akik új kihívások elé néznek fennállásuk második évében. A bemutatót követő sajtótájékoztatón részt vettek a projektben szerepet vállaló intézmények képviselői. Tánczos Barna szenátor, a Mens Sana Alapítvány elnöke leszögezte: az egyetemista csapat működtetésével, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia nemzetközi példák alapján történő felépítésével új alapokra helyezték a székelyföldi jégkorong utánpótlás-képzést.  A program középpontjában az áll, hogy a sportolóknak egyszerre nyújtson kiemelkedő körülményeket a jégkorongozáshoz és teremtse meg a feltételeket a tanulásra is.

Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja ismertette, hogy az elmúlt években jelentős változásokon esett át a nemzetpolitikai programok és támogatások struktúrája. Ebben a folyamatban kiemelt területekké vált a gazdaságfejlesztés és a sport. A főkonzul kiemelte: „a sportnak nemzetmegtartó és közösségfejlesztő ereje van”. A támogatásoknak köszönhetően a Székelyföldi Jégkorong Akadémia kötelékében jelenleg közel 800 fiatal sportol, ugyanakkor 7 ezer kisiskolás gyermek tanult meg korcsolyázni. Tóth László szerint azért is különösen értékes a Sapientiával való együttműködés, mert a projektben részt vevő fiatalok számára a szülőföldön kínál életpálya-modellt, amelynek lényege, hogy a fiatalok elsősorban itthon próbáljanak meg sikeresek lenni.

Miklóssy Ildikó, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszerdai Karán működő Biomérnöki Tanszék vezetője elmondta, egy éve felvállalták, hogy felépítik és elindítják az egyetemi sportszakot. Ennek alapja egy összetett engedélyeztetési folyamat, de a megfelelő tapasztalattal rendelkező szakemberek összegyűjtése is komoly feladat. A tanszékvezető szerint ez év végére a szakember-gárda össze fog állni és lehetőségük lesz ideiglenes működési engedélyt kérni. Miklóssy Ildikó ismertette, hogy két helyszínen indulna sportszak: Csíkszeredában edzőszakot, Sepsiszentgyörgyön testnevelő tanárképző szakot szeretnének.

Új dimenziók a csapat előtt

Del Pedrick akadémiai szakmai igazgató szerint az akadémia célja a helyi fiatalok fejlesztési programjának megalkotása. A Sapientia U23 csapatának versenyeztetése azt a célt szolgálja, hogy az ifjúsági korosztály is szereplési lehetőséget kapjon, ugyanakkor kiemelten fontos, hogy a tanulmányaikra is megfelelő figyelmet tudjanak fordítani ezek a fiatalok. A szakmai igazgató sikerként említette, hogy az akadémia kötelékéből idén kilépett öt játékos mindegyike megfelelő módon folytatta pályáját, három játékos más csapatokban játszik a továbbiakban, ketten pedig az aktív játék helyett szakmai programokba kapcsolódtak be.

A sajtóesemény zárásaként Nagy Attila, a Mens Sana Alapítvány ügyvezetője ismertette, hogy az egyetemista csapat versenyeztetésére keresték azt az ideális megoldást, amely kisebb mérkőzésszámmal a tanulásra és a fizikai fejlesztésre is kellő teret enged. Ebben a szezonban a csapat nem indul a magyar utánpótlás-bajnokságban, valamint a román kupa küzdelmeiben sem fog részt venni.

Az ügyvezető viszont egy fontos bejelentéssel is szolgált: a Sapientia U23 csapata bekapcsolódik egy rangos európai egyetemista liga küzdelmeibe és idéntől a Europian University Hockey League (EUHL) tagja lesz. A 2012-ben cseh és szlovák bázissal indult liga elsődleges célkitűzése, hogy elősegítse a fiatalok tanulását is. Az EUHL-ben idén hét nemzet 24 csapata száll versenybe, várhatóan négy divízióra osztva. A székelyföldiek várhatóan négy-négy szlovák és cseh és egy magyarországi csapattal kerülnek egy csoportba és mérkőzéseiket az új érdi jégcsarnokban fogják játszani, de szeretnének néhány meccset hazai pályájukra, Csíkkarcfalvára is elhozni. A csapatok szerepeltetése mellett a ligában részt vevők megvizsgálják a részt vevő egyetemek együttműködési lehetőségeit is.

A Maszol érdeklődésére Tánczos Barna elmondta: a projekt célja egyértelműen az, hogy egy teljesen új kultúrát építsenek ki a jégkorong körül. „Ezek a jövőt megalapozó elképzelések, új kultúrát szeretnénk meghonosítani, hogy minél többen törekedjenek a kiválóságra, a középszerűség ne legyen többé elfogadható” – fogalmazott a szenátor.

A történelmi hűség kedvéért álljon itt a hétfőn lejátszott bajnoki mérkőzés eredménye is, amelyen a Gyergyói Hoki Klub nem bizonyult udvarias látogatónak és 12-2 arányban győzött Csíkkarcfalván. Nem szegte ez kedvét azoknak az egyetemistáknak, akik a helyszínen szurkolták végig a Sapientia U23 mérkőzését, utána pedig Kiss Kata zenekarának koncertjén bulizhattak a Székelyföldi Jégkorong Akadémia jóvoltából.







EZT OLVASTA MÁR?

X