Női kézi Eb-selejtező: a magyarok 14 gólos sikerrel kezdték a sorozatot


-A A+

A magyar női kézilabda-válogatott 33-19-re legyőzte Litvániát a jövő decemberi Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, szerdán Érden.

Ez volt idén az utolsó hazai mérkőzése a magyar csapatnak, amely a Japánban sorra kerülő decemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt a Koreai Köztársaságban vesz részt felkészülési tornán.

A kezdés előtt a Magyar Kézilabda Szövetség a kivetítőn egy kisfilmmel emlékezett a Nemzeti Sport szakírójára, a júliusban autóbalesetben elhunyt Simon Józsefre.

A magyarok játékából eleinte hiányzott a kellő lendület és átütőerő, majd a 18. percet követően két 4-0-s sorozattal a maguk javára fordították az állást, és ebben az időszakban már megmutatkozott a két csapat közötti tudáskülönbség. A szünetben kerek születésnapja alkalmából köszöntötték Kökény Beatrix olimpiai- és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok irányítót, Kovács László BEK-győztes mesteredzőt, korábbi férfi szövetségi kapitányt és Laurencz László KEK-győztes mesteredzőt, korábbi női szövetségi kapitányt.

Janurik Kinga az első félidőhöz hasonlóan a másodikban is remekül védett, a junior világbajnok Klujber Katrin pedig a gólszerzésben jeleskedett, így folyamatosan növelték előnyüket a hazaiak. Először a 39. percben alakult ki tízgólos különbség, amelyet a magyarok a hajrában tovább növeltek, és remek védekezésüknek köszönhetően a második felvonásban csupán hét gólt kaptak.

A jövő decemberi, dán-norvég közös rendezésű Európa-bajnokságra a csoport első két helyezettje jut ki.

„Nem játszottunk túlságosan jól, sokáig nem találtuk a tempónkat. Remélem, ebben előrelépünk, mert Olaszország hasonló játékot játszik, mint a litvánok. Győztünk tizennégy góllal, de javulnunk kell" - nyilatkozta Kim Rasmussen szövetségi kapitány.

Eredmények:

  • Montenegró-Olaszország 41-17 (20-9)
  • Magyarország-Litvánia 33-19 (16-12)

 








EZT OLVASTA MÁR?

X