Forma-1: Hamilton nyert az Orosz Nagydíjon
Az ötszörös világbajnok és címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíjat, ezzel növelte az előnyét az összetettben.
A 34 éves Hamilton Oroszországban negyedszer diadalmaskodott, és ez az idei kilencedik, egyben pályafutása 82. futamgyőzelme, amelynek eredményeként már 73 ponttal vezet csapattársa, a Szocsiban most másodikként célba érő finn Valtteri Bottasszal szemben. Az Orosz Nagydíjon Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája végzett harmadikként. A rajtnál a pole pozícióból startoló Leclerc tökéletes ütemben lőtt ki, ezzel szélárnyékot biztosított a harmadik helyről induló csapattársának, Sebastian Vettelnek, aki megelőzte Hamiltont és Leclercet is, és elsőként fordult el az első kanyarban.
A verseny csaknem feléig megmaradt a Vettel, Leclerc, Hamilton sorrend a dobogós helyeken száguldóknál, a Ferrari monacói pilótája ugyanakkor a csapatrádión az előzetesen megbeszélt stratégiával kapcsolatban kérdőre vonta versenymérnökét, és arról érdeklődött, Vettel mikor fogja maga elé engedni. Erre aztán valamivel később sor került, Leclerc ugyanis a 22., Vettel pedig a 26. körben hajtott a boxba kerékcserére, ezzel a monacói állt az élre.
A négyszeres világbajnok németnek azonban a boxutcából kihajtva azonnal meghibásodott a Ferrarija, ezért fel kellett adnia a versenyt, a kiállása miatt elrendelt virtuális biztonsági autós szakasz ideje alatt pedig a két Mercedes-pilóta, Hamilton és az addig negyedik Bottas is megkapta a friss abroncsokat. Ezzel Hamilton állt az élre, őt Bottas követte másodikként, míg Leclercet a harmadik helyről egy újabb biztonsági autós szakasz közben kihívta a boxba a csapata, és a jobb tapadást biztosító, ám gyorsabban elhasználódó gumikkal szerelte fel a monacói versenyző autóját.
Az utolsó 20 körre egyetlen kérdés maradt, mégpedig az, hogy sikerül-e Leclercnek megküzdenie a két Mercedes-pilótával a futamgyőzelemért, és bár egy-két támadásra maradt ereje Bottas ellen, előzni nem tudott.
A vb két hét múlva folytatódik Japánban.
- 33123 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33125 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33125 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33127 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33128 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33128 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni