Erste Liga: a Sportklub maradt az egyetlen veretlen csapat


-A A+

Jó meccset hozott a veretlen csapatok csatája péntek este Csíkszeredában. Bár a Sportklub a mérkőzés nagy részében uralni tudta a játékot, a Dunaújváros végig szorossá tudta tenni a találkozót.

Az Erste Liga két veretlen csapata nézett egymással farkasszemet péntek este Csíkszeredában. Ennek megfelelően felfokozott várakozás és telt háznyi közönség fogadta a csapatokat a Vákár Lajos Műjégpályán. A hangulatra sem lehetett panasz, bár a magyarországi csapatot ezúttal nem kisérték el lelkes szurkolói, így csupán a hazai drukkerek hangjától volt hangos a nézőtér. Meg is volt minden okuk az örömre a kék-fehér híveknek, hiszen csapatuk lehengerlő játékkal kezdte a találkozót, azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést Beczéék.

Hamar meg is lett az eredménye a hazai rohamoknak, Rokaly Szilárd, aki az elmúlt játékhéten az Erste Liga legszebb gólját tudhatta magáénak, mesteri megoldással helyezte a pakkot Hughson hálójába (1-0). Hiába telt néha már-már nyomasztó Sportklub fölényben az első harmad további része is, a gólokkal adósak maradtak a szeredaiak. Ezen az első húsz perc egyetlen kiállítása sem változtatott, kihasználatlan maradt a hazai emberelőny, minimális kék-fehér előnnyel mentek pihenőre a felek.

A második játékrészben folytatódott a gyors játék, ám továbbra is meggyőzőbbek voltak a szeredaiak. Mégis egyenlíteni tudott a DAB, a 28. percben Somogyi büntetőből tüntette el a különbséget (1-1). Innentől felpörögtek az események és szűk 12 perc alatt további négy találat született. A dunaújvárosi egyenlítés után azonnal érkezett a hazai válasz, Brophey találatával újra vezetett a Sportklub (2-1), alig 18 másodpercig volt egyenlő az állás. Nem hagyta magát az Acélbikák gárdája, a liga egyik évek óta meghatározó játékosa, Turcotte a 30. percben újra kiegyenlített (2-2). Hogy a második vendéggól után se’ legyen sokáig döntetlen az állás arról Becze Tihamér gondoskodott, aki a 34. percben újra vezetéshez juttatta a Sportklubot. A 40. percben pedig az Erste Liga elmúlt játékhetének legjobb játékosának választott Shalla két gólosra növelte a hazai vezetést (4-2). Shalla lövésénél Hughson egyébként védett, de rövid videózást követően a játékvezetők gólt ítéltek, a vendégkapus a gólvonalon túl fogta meg a korongot.

A harmadik játékrésznek tehát magabiztosnak mondható Sportklub előnnyel futottak nkei a felek, ám hogy ne legyen lefutottnak tekinthető a derby, arról Dansereau gondoskodott, aki a 47. Percben zárkóztatta övéit. Ennek ellenére nem állt be gyökeres fordulat a játék képében. A hazaiak fölénye gólhelyzetekben és kapura lövésekben is megmutatkozott. Végül a mérkőzés végére a pontot Shalla tette ki a második góljával: néhány másodperccel a lefújás előtt a Hughson levitele után üresen maradt vendégkapuba passzolta az ötödik Sportklub találatot (5-3).

A Sportklub a mutatott játéka alapján teljesen megérdemelten tartotta otthon a három bajnoki pontot és őrizte meg veretlenségét.

Erste Liga alapszakasz
Csíkszereda, Vákár Lajos Műjégpálya 1800 néző
Csíkszeredai Sportklub – Dunaújvárosi Acélbikák 5-3 (1-0, 3-2, 1-1)
Gólszerzők: Rokaly Sz. (6. P.), Brophey (28.p.), Becze (34.p.), Shalla (40. és 60.p.), illetve Somogyi (28.p.), Turcotte (30.p.), Dansereau (47.p.)
Kapura lövések száma: 61–28
Büntetőpercek: 14–10







EZT OLVASTA MÁR?

X