Erste Liga: Hazai pályán vesztette el veretlenségét a Sportklub


-A A+

Gólt sem szerezve kapott ki a Csíkszeredai Sportklub a Debrecen csapatától a magyar bázisú nemzetközi bajnokság vasárnapi játéknapján. A gól nélküli első két harmadot hozó mérkőzést a DEAC szűk öt perc alatt három gólt ütve döntötte el a maga javára.

Közepes tempóban és sok hibával kezdtek a felek a szinte telt házat vonzó vasárnap esti mérkőzésen. A mérkőzés első felében a Sportklub bizonyult aktívabbnak, ám sehogyan sem sikerült a remek napot kifogó Hetényi hálójába találni. Hiába játszott két alkalommal is emberelőnyben a hazai csapat, az első dudaszóig nem esett gól.

A második játékrészben is adósak maradtak a felek a gólokkal és az igazán jó játékkal. Mentek előre becsülettel a hazaiak, ám sok hibával játszották meg a helyzeteket, a Debrecen pedig taktikusan játszva pörgette a játékperceket. A meccs képéhez hozzátartozik, hogy Hetényi Zoltán mellett a hazaiak kapusa, Szamankov is magabiztosan őrizte kapuját a mérkőzés első negyven percében.

A hazai kapus remeklése a záró játékrész első percéig tartott, amikor is másodpercek alatt két vendégtalálat is született. Előbb Izacky lőtt be egy kipattanó korongot (0-1), majd Berta szerzett némileg szerencsés találatot (0-2). Azonnal időt kért a hazaiak vezetőedzője, Jason Morgan, ám a rövid taktikai értekezlet sem segített a hazaiakon.

A 46. percben érkezett az újabb vendégtalálat Salló révén (0-3), innen pedig nem volt visszaút a Sportklubnak. Hiába igyekeztek a hazaiak, ezen az estén semmi nem jött össze, így némileg váratlan, ám teljesen megérdemelt vendégsiker született a Vákár Lajos Műjégpályán, Hetényi pedig shot-outtal zárt.

Erste Liga alapszakasz

Csíkszereda, Vákár Lajos Műjégpálya, 1700 néző

Csíkszeredai Sportklub – Debreceni EAC 0-3 (0-0, 0-0, 0-3)

Gólszerzők: Izacky (41.p.), Berta (41.p.), Salló (41.p.)








EZT OLVASTA MÁR?

X