Rekordnagyságú győzelmet aratott a Sepsi-SIC


-A A+

Rekordot jelentő különbséggel győzte le a Sepsi-SIC a Phoenix Știința Constanța csapatát a női kosárlabda-bajnokság 2. fordulójában.

A zöld-fehérek a kiütésnél is súlyosabb, 178–31 arányú (48–2, 50–2, 49–10, 31–17) vereséget mértek a húsz év alatti, helyi játékosokkal felálló tengerparti együttesre.

 A Constanța vezetősége azzal magyarázta a játékoskerete összeállítását, hogy nem sikerült a négy külföldi kosárlabdázóra időben kifizetniük a leigazolási díjakat, valamint három játékos kisebb sérülést szenvedett edzésen, így kénytelenek voltak csak fiatal helyiekre számítani a címvédő elleni mérkőzésen.

A négyszeres bajnok Sepsi-SIC és a Phoenix Constanța nem volt egy súlycsoportban, ugyanis a mérkőzést Kovács Renáta két kosarával kezdte a háromszéki csapat, ami után még további 40 következett a zöld-fehér mezesek részéről, majd a 9. percben Maria Marcu révén a házigazdák is megtörték a kosárcsendet. A tengerparti gárda a második negyedben is két pontot szerzett, ezúttal Nicoleta Mititelu volt eredményes a játékrész első percében. A háromszéki csapat további ötven pontot jegyzett az első félidő vége előtt, így 98–4-re vezetett a szünetben. A különbség a második félidőben tovább nőtt, a szentgyörgyiek 100. pontját Chrissy Givens szerezte, a harmadik játékrészben pedig további 47 pontot hoztak össze. Az utolsó tíz perc valamivel kiegyensúlyozottabb volt, végül a Sepsi-SIC 178 pontot szerzett, ami rekord a női kosárlabda Nemzeti Liga történetében.

Konstancai Phoenix–Sepsi-SIC 31-178
Phoenix: Grancea, Marcu 9, M. Florea, Mititelu 15/3, Dragoș. Cserék: Fülöp, B. Florea, Ion 2, Marin, Radu 5. Vezetőedző: Carmin Popa.
Sepsi-SIC: Mandache 16, Gödri-Părău 11/3, Givens 24, Kovács 19/3, Butler 18. Cserék: Demeter 38, Cătinean 16, Mîrne-Nagy 14/3, Vucetic 4, Topuzovic 18/3. Vezetőedző: Zoran Mikes.
 







EZT OLVASTA MÁR?

X