2020-as Eb-selejtező: mintegy 15 ezer gyerek szurkol majd a zárt kapus magyar-azeri mérkőzésen
Mintegy 15 ezer gyerek szurkol majd vasárnap a magyar labdarúgó-válogatott Azerbajdzsán elleni, hazai Európa-bajnoki selejtezőjén, amelyet a magyar szövetségnek (MLSZ) zárt kapuk mögött kell megrendeznie.
A szervezet kedden, a honlapján emlékeztetett arra, hogy az európai szövetség (UEFA) fegyelmi bizottságának korábbi döntését pénteken jóváhagyta a fellebbviteli bizottság, viszont az MLSZ 14 év alatti utánpótlás-játékosok és futballt szerető fiatalok meghívásával igyekezett biztosítani az Eb-selejtezőhöz illő szurkolói hangulatot a Groupama Arénában. Kiemelték: a klubok, iskolák, intézmények részéről jelentős érdeklődés mutatkozott a lehetőség iránt, így öt nap alatt 15 ezer gyermek jelentkezését regisztrálták. Kedd délutánra pedig megteltek a rendelkezésre álló helyek a stadionban, és újabb jelentkezéseket már nem is tudnak elfogadni. Hozzátették: tekintettel a különleges helyzetre, a vasárnapi meccsen a szokásosnál korábban nyitják majd ki a stadion kapuit, azokon belül pedig játékokkal, egyéb programokkal várják a fiatal szurkolókat és a büfék is különleges menüvel készülnek a gyerekek igényeire.
A magyar válogatott romániai idő szerint csütörtökön 21.45 órától Horvátország vendége lesz Splitben, majd három nappal később 19 órától fogadja Azerbajdzsánt.
- 2020-as Eb-selejtező: sikeresen fellebbeztek a szlovákok
Sport - A románok és a magyarok mellett a szlovákok is zárt kapus büntetést kaptak
Sport - Eb-selejtező: a román és a magyar válogatott is bajba került az ultrák idegengyűlölete miatt
Sport - Magyarellenes rigmusok miatt büntette az UEFA zárt kapus meccsel Romániát
Sport
- 33109 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33111 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33111 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33112 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33114 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33114 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni