Sikerült a lehetetlen: Eliud Kipchoge két órán belül futotta le a maratont


-A A+

Eliud Kipchoge – ha hitelesíthető rekordként nem is jegyezhető módon, de sporttörténelmet írt Bécsben 2019. október 12-én, 8:15 és 10:15 óra között. 1:59:40 alatt futotta le a maratont – írja az Origo.

Napjaink – és talán minden idők – legkiválóbb maratoni futója áttörte a 2 órás álomhatárt a maratoni távon. A felvezető autó szélárnyékában, váltott irammenőkkel végrehajtott kihívás sikere óriási robbanást hozhat a már eddig is rohamléptekben fejlődő maratoni eredményekben, és az utcaifutó-versenyekre irányuló figyelemben is.

Az Ineos 1:59 Challenge esemény mint sporteredményként, rekordként számításba vehető teljesítmény több sebből vérzik, hiszen nem versenykörülmények között született. Ezzel együtt is óriási dolog, amit a 34 éves kenyai, az őt segítő tucatnyi irammenő, és persze az egész projekt mögött álló, és azt finanszírozó Jim Ratlciffe tett.

Két éve Kipchoge a Nike sportszergyártó vállalat jóvoltából Monzában már megpróbálkozott ugyanezzel. Akkor az álomhatáron 25 másodperccel kívül fejezte be a tesztet. De a Formula–1-es versenypályán a hajnali szürkületben elért eredménye megmutatta, hogy egyáltalán nem reménytelen megcélozni az akkor még „csak" 2:02:57 órás rekordot, amelyet honfitársa, Dennis Kimetto ért el még 2014. szeptember 28-án, Berlinben. Sőt, nem csak másodperceket lehet faragni abból. Tavaly az ideálisnak tartott 7-11 foknál jóval magasabb hőmérsékleten, napsütéses 16-19 fokban, az irammenőit a vártnál sokkal hamarabb elveszítve repesztett 2:01:39 órát Berlinben.

Azóta hárman is a régi, Kimetto-féle rekordon belül futottak. Az idei berlini maratonin Kenenisa Bekele rettenetesen esős körülmények között mindössze 2 másodpercre maradt el Kipchoge idejétől. Mi több, honfitársa, Birhanu Legese is 2:02:57-en belül finiselt, s lett csak második. És a szintén etióp Masinet Geremew is áttörte ezt az időt, és lett második az idén tavasszal Kipchoge mögött Londonban.

A főhős előtt V-alakzatban futó öt, és a mögötte kétoldalt védelmet biztosító világklasszis futó nagyjából négy kilométerenként váltott, előre meghatározott sorrendben, a közülük kapitányként megjelölt vezetésével, és irányításával.

 

A sportoló korábban arról beszélt, hogy ez a futás a Holdra szálláshoz hasonlatos tett lesz az emberiség történetében. Ha a mesterségesen kialakított tökéletes körülmények miatt ez nem is állja meg teljesen a helyét, az esemény szervezettségét illetően mindenképpen igaza van. És hatását tekintve főleg, hiszen akkora lökést adhat a legtehetségesebb közép-, és hosszútávfutóknak, hogy érdemes a sebességüket a maratoni távon kamatoztatni, hogy abból előbb-utóbb tényleg lesz valaki, aki versenykörülmények között is képes lesz 2 órán belül futni a 42 195 métert.

„Jól érzem magam, nagyon sokat próbálkoztam ezzel, sokáig nem sikerült. Most én vagyok a világon az első ember, aki lefutotta két órán belül a maratont. Ezzel akarom inspirálni az embereket, hogy csatlakozzanak hozzám" – nyilatkozta a kenyai a célba érkezést követően.








EZT OLVASTA MÁR?

X