Erste Liga: A Sportklub nyerte a kék-fehérek csatáját
Második magyarországi turnéjára indult a Sportklub, a ligaelső ebben a szezonban először mérte össze erejét a Fehérvári Titánok gárdájával pénteken este. Bár a házigazdák fiatal játékosai ráijesztettek a Csíkszeredára, a székelyföldiek végül magabiztos győzelmet arattak Székesfehérváron.
Kiegyenlített küzdelmet hozott az összecsapás első fele, az egyre inkább formába lendülő Titánok felvették a kesztyűt az esélyesebb Sportklub ellen. Lelkesedésük nem volt hiábavaló, a harmad feléig kétgólos előnyt alakítottak ki. Az ötödik percben Péter kezdte meg a gólgyártást (1-0). A három kiállítást is hozó következő öt perces periódusból szintén a fehérváriak jöttek ki jobban: a Taratukhin kiállítása miatt előnyben játszó hazaiak Nagy Ákos révén duplázták meg előnyüket a 10. percben (2-0). Előnyös gólra előnyös góllal válaszolt a Csíkszereda, a harmad vége előtt két perccel Kuljash lőtt rá oly’ jellemző bombagólt (2-1).
A második játékrészt góllal indította a Sportklub, Becze Tihamér éles szögből lőtt Gyenes hálójába a 22. percben, ezzel kezdődhetett minden elölről. Megjött a vendégtábor hangja is, főképp, hogy a harmad végéhez közeledve Bíró Tamás találatával a vezetést is átvették kedvenceik (2-3). A kék-fehérek 91-ese belelendült az utóbbi meccseken, a pénteki góljával már három találatnál és a mellé begyűjtött három asszisztjával hat ponttal áll az Erste Liga kanadai táblázatán.
A harmadik harmadban fokozatosan kerekedett ellenfele fölé a Csíkszereda, ez hamarosan gólokban is megmutatkozott. Rokaly Norbert szezonbeli első Erste Ligás találatával kétgólosra növelte a szeredai előnyt a 48. percben (2-4). A különben sportszerű mérkőzés utolsó tíz perce valóságos kiállítás-dömpinget hozott, ám ebből a vendégek jöttek ki jobban. Joshua Shalla mutatta be, miért vált hamar a csíki közönség kedvencévé. A harcos kanadai az 55. percben, emberelőnyben, a vége előtt két perccel pedig egyenlő létszámnál is betalált. Közben a Titánok sem tétlenkedtek, Mihály is feliratkozott a gólszerzők közé, ám találata csak szépségtapasz volt az ezúttal is érett, erőteljes játékot mutató Sportklub ellen. A csíkiak őrzik vezető pozíciójukat az Erste Liga tabelláján, előnyük négy pont az immár azonos mérkőzés-számmal mögöttük álló Ferencváros előtt.
Székelyfehérvár, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 381 néző
Fehérvári Titánok – Csíkszeredai Sportklub 3-6 (2-1, 0-2, 1-3)
Gólszerzők: Péter (5.p.), Nagy (10.p.), Mihály (58.p.), ill. Kuljash (18.p.), Becze (22.p.), Bíró (36.p.), Rokaly N. (48.p.), Shalla (55. és 58.p.)
Kapura lövések száma: 25 – 44
Kiállításpercek: 12, ill. 22 perc
A játéknap további eredményei:
- HK Budapest – Gyergyói HK 1-4
- UTE – Dunaújvárosi Acélbikák 1-3
- DEAC – Schiller Vasas HC 5-2
- 34920 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34922 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34922 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34923 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34925 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34925 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni