Megkezdődött a 12. Nemzeti Vágta


-A A+

Ünnepélyes megnyitóval, hagyományőrző lovas díszegységek felvonulásával, a Hősök emlékkövének megkoszorúzásával és a versenyben részt vevő 72 magyarországi és határon túli település lovasainak ünnepélyes fogadalomtételével megkezdődött szombaton a 12. Nemzeti Vágta Budapesten, a Hősök tere körül kialakított különleges pályán.

A fővárosi döntőket megelőző elővágtákon a különböző magyarországi és határon túli településeken több tízezrek szurkoltak a lovasoknak, a versenyek nyomán új lovas versenypályák születtek.

A tizenkét éves Nemzeti Vágtának köszönhetően a lovakról, lovasokról, lóversenyegekről, huszárokról és hagyományőrzőkről szóló kifejezések ismét bekerültek a közbeszédbe és többé nem idegenek már gyermekeink számára – fejtette ki ünnepi megnyitó beszédében Székely Tibor, a vágta főkapitánya.

Kiemelte: „a versenyzők és a hagyományőrző lovasok saját erőforrásaikat és szabadidejüket használják fel arra, hogy dicső lovas elődeink nyomán a 21. században is hirdessék azokat az értékeket, melyeket a magyar lovas katonák az elmúlt évszázadok során felmutattak az egész világon".

Kazinczy Lajosnak állítanak emléket

A Nemzeti Vágtát minden évben a magyar történelem egy kiemelkedő huszáralakja emlékének szentelik. Idén Kazinczy Lajos, az 1848-49-es szabadságharc vértanúja előtt tiszteleg a versenysorozat. Kazinczy Ferenc 29 éves fia részt vett a pákozdi csatában, majd a szabadságharcban végsőkig harcolva csak az utolsók között tette le a fegyvert. A fiatal honvédot 1849. október 25-én végezték ki Aradon, a 15. aradi vértanúként emlékezik rá a történelem.

Az ünnepi beszédet követően a Magyar Hősök Emlékkövénél az emlékezés koszorúit helyezte el a Magyar Lovas Szövetség képviseletében Lázár Vilmos, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöksége képviseletében Székely Tibor és Ézsiás Vencel. Ezután a 72 település versenyzője megtette ünnepélyes fogadalmát.

A megnyitón felvonultak különböző hagyományőrző csoportok, a Kassai Lajos Lovasíjász Iskola tagjai és a Győri Ördöglovasok is, akik a kétnapos vágta során külön bemutatón is szórakoztatják a közönséget. A délutáni órákban megkezdődnek a versenysorozat előfutamai. A Millenniumi emlékmű körül kialakított speciális pályán a verseny a kishuszár vágta és a 72 versenyző település előfutamaival veszi kezdetét. A délután folyamán rendezik meg a fogatvágta és a kocsitoló verseny előfutamát is. Este a versenypályán a különleges hortobágyi méneshajtást követheti figyelemmel a közönség.

A korábbi évek hagyományainak megfelelően a forgalom elől lezárt Andrássy út ad helyet az egyes településeket bemutató vásári forgatagnak, a Vágta Korzónak.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X