Liga 1: a Kolozsvári CFR elintézte a Craiovát, és megnyerte az alapszakasz első felét


-A A+

Pontelőnnyel vezeti a labdarúgó Liga 1 tabelláját a Kolozsvári CFR, amely a bajnokság 13. fordulójának rangadóján 2-0-ra legyőzte a CSU Craiovát, majd a 3 pont birtokában nyugodtan figyelhette, ahogy a – forduló előtt ugyancsak 24 pontos – FC Viitorul megbotlik az Academica Clinceni ellen.

A 13. forduló fellegvári rangadója előtt 1 pont választotta el a házigazda Kolozsvári CFR-t és a dobogó harmadik fokán álló CSU Craiovát, ezért az oltyán csapat - és az összes bukaresti szakkommentátor - abban reménykedett, hogy a Victor Pițurcă irányítása alatt megtáltosodott U meg tudja lepni a vasutasokat. 

Ezzel szemben egy gólnélküli első félidő után a CFR Traoré és Omrani góljaival két vállra fektette a Craiovát, amely tehetetlenül szemlélte, ahogy a félig tartalékos vasutasok bezsebelik a 3 pontot. 

Amint a klub alábbi Facebook-bejegyzéséből is kitűnik a Liga 1 alapszakaszának felénél a CFR mérlege 8 győzelem, 3 döntetlen és 2 vereség, a gólaránya 31-11 és 27 pont. 

 

A CFR legközelebbi találkozója október 24-én, csütörtökön lesz, a kolozsvári gárda a Rennes együtteséhez látogat az Európa Liga csoportkörében. Mint korábban írtuk, a vasutasok az eddigi mérkőzéseken egy győzelmet (2-1 a Lazio ellen) és egy vereséget (0-2 a Celtic Glasgow-val szemben) könyvelhettek el.

Bár papíron sokkal könnyebb dolga volt az Academica Clinceni ellen, mint a CFR-nek a Craiovával szemben, mégis megbotlott a válogatott szünet előtt ugyancsak 24 pontos FC Viitorul. A tengerparti alakulat 0-0-s döntetlenje az újonc Ilfov megyeiek ellen azt is jelentette, hogy Gheorghe Hagi csapata 2 pontos lépéshátrányba került a tabella első helyezettjével szemben. 

Gólzáporos mérkőzést láthattak vasárnap délután a Sepsi OSK-Astra Giurgiu találkozó nézői. A vezetést László Csaba tanítványai szerezték meg Goran Karanovics révén a 14. percben, de a vendégeknek még szünet előtt sikerült megfordítaniuk az állást Tincu és Budescu góljaival. A második félidő derekán Mihai Răduț találatával már 3-1-re ment az Astra. Vasvari 80. percben lőtt gólja már csak kozmetikázott az eredményen.

A Sepsi OSK eredménysora az alapszakasz közepén 2 győzelem, 9 döntetlen és 2 vereség, gólaránya 13-11 és 15 pont.

Labdarúgó Liga 1, a 13. forduló eredményei 
Nagyszebeni Hermannstadt-FC Voluntari 0-0
Bukaresti Dinamo-Medgyesi Gaz Metan 2-0
Kolozsvári CFR-CSU Craiova 2-0
Academica Clinceni-FC Viitorul 0-0
Sepsi OSK-Astra Giurgiu 2-3
Chindia Targoviste-FCSB 1-2
Poli Iași-FC Botoșani (hétfő, 20.30)

 








EZT OLVASTA MÁR?

X