Legyőzte Bianca Andreescut: jobb lábbal kezdte Simona Halep a világbajnokságot
Simona Halep 3:6, 7:6 (6), 6:3 arányban legyőzte hétfőn a kanadai Bianca Andreescut a Sencsenben (Kína) zajló női tenisz világbajnokság lila csoportjában.
A 28 éves Halep (WTA - 5.) 2 óra 34 perc alatt kerekedett felül a 19 éves, a román származású Andreescun (WTA - 4.), aki az idei idény legnagyobb felfedezettje. Halep környezetében Daniel Dobre edző mellett ismét feltűnt az ausztrál Darren Cahill, aki hivatalosan január 1-jétől dolgozik ismét a román világsztárral.
Andreescu fizikailag uralta a meccskezdetet, Simona 1:0-ra vezetett, de aztán két játékot elvesztett, 3:3-nál visszabrékelt, de innentől Andreescu mindent vitt, és 3:6-ra behúzta a szettet. A második játszmában Andreescu nem tudta már tartani ezt a színvonalat, Halep egyre agresszívebben játszott, 2:1-re és 4:2-re is vezetett, ám Andreescu fordított, és 4:5 lett az állás, de Halepnek - meccslabdát hárítva - sikerült rövidítésbe küldenie a játszmát. A tie-breaket Simona 3-0-lal nyitotta, de Bianca 3-3-on egyenlített, majd a román játékos a harmadik szettlabdával döntő szettre kényszerítette a kanadait.
A döntő játszmában Halep nyerte az első játékot, Andreescu brékelt,1:2, és három labdája volt az 1:3-hoz, de nem tudta érvényesíteni ezeket, és Halep 2:2-n egyenlített, majd kihasználta a lendületet és 4:2-re elhúzott. Andreescu nem adta fel, brékelt (3:4), de Halep is brékelt (3:5), majd egy love game-mel lezárta a meccset.
Halep 3 ászt ütött és 2 kettőshibát vétett, Andreescunál ez az arány 2-2 volt. Halep több pontot nyert meg első adogatása, Andreescu a második szervája után. Összességében Bianca több pontot nyert meg, mint Simona, 101-99.
A mérkőzést követően Halep 525.000 dollárt és 250 WTA pontot kap, Andreescunak 220.000 dollár és 125 WTA pont jár. A lila csoport másik mérkőzésén a címvédő Elina Szvitolina (Ukrajna) 7:6 (12), 6:4 arányban nyert Karolina Pliskova ellen.
A következő fordulóban a két vesztes Andreescu és Pliskova, illetve a két győztes Halep és Szvitolina játszik egymás ellen.
Vasárnap a piros csoportban:
- Naomi Oszaka (Japán) - Petra Kvitova (Csehország) 7:6 (1), 4:6, 6:4
- Ashleigh Barty (Ausztrália) - Belinda Bencic (Svájc) 5:7, 6:1, 6:2
- 33118 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33120 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33120 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33122 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33123 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33123 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni