Rögbi-vb: harmadik világbajnoki címét nyerte meg Dél-Afrika
A Dél-Afrikai Köztársaság 1995 és 2007 után harmadik döntőjét is megnyerte, és ezzel beérte Új-Zélandot a rögbi világbajnoki címek tekintetében.
A Dél-Afrikai Köztársaság harmadik, Anglia pedig második világbajnoki címéért futott ki a jokohamai Nemzetközi Stadion gyepére szombaton délelőtt a Japánban rendezett rögbi világbajnokság döntőjében. A Springboks első vébé-győzelme még 1995-ben született, amikor az apartheid rendszerből kilépett ország Nelson Mandela elnök mesteri húzásával egy emberként állt a főleg fehérek sportjaként ismert rögbi válogatott mögé. A második győzelmükre tizenkét évet kellett várni, amikor az afrikaiak a 2007-es franciaországi döntőben épp Angliát verték meg. Azt az Angliát, amely 2003-ban első, és azóta is egyetlen európai országként hódította el a Webb Ellis trófeát.
Dél-Afrika és Anglia összesen 42-szer csapott össze egymással, a Springboks 25-ször, az angolok pedig 15-ször hagyták el győztesen a pályát, 2 mérkőzés végződött döntetlenre.
Az angolok két fontos skalpot is gyűjtöttek a döntő felé vezető útjukon, a Springboks két hagyományos ellenfelét, Ausztráliát és Új-Zélandot is „eltakarították”.
A döntőt jobban kezdték az afrikaiak, Handre Polland a 2. percben ugyan még célt tévesztett büntetőrúgásával, viszont a 9. percben már nem hibázott, és Dél-Afrika magához ragadta a vezetést (3-0). A 22. percben Owen Farrell egyenlített, és mivel a büntetőjét megelőző akcióksorozatban két dél-afrikai játékos is megsérült, az európaiak szénája elkezdett jobban állni. Viszont a következő dél-afrikai támadáskor Itoge nem tudott elkapni egy felemelt labdát, csapattársai előrét hibáztak, így Pollard ismét célba vehette a botokat.
Az angoloknak volt egy meghosszabbított támadásuk, amiben már fél méterre is voltak a mérkőzés első céljától, viszont a Springboks védelem állta a sarat. Végül a három rózsa képviselőinek meg kellett elégedniük egy büntetővel, amit 5 méterről Farrell nem hibázhatott el. (6-6)
Az első félidő dél-afrikai vezetéssel ért véget, ugyanis Pollard a 38. és 42. percben két újabb büntetőt is értékesített. (12-6)
A második félidő elejére az angolok sokkal motiváltabban jöttek ki, de nem tudták felvenni a versenyt a Springboks csomagjának erejével a zárt tolongások alkalmával. Egy ilyen helyzetből újabb dél-afrikai pontok születtek Pollard révén (15-6)
Az 52. percben Farrell sem maradt adós, és közelebb hozta csapatát az eredményjelző táblán. (15-12) A dél-afrikai Pollard válaszára, ismét Farrell büntetője következett, így a 60. percben 18-12-t mutatott a jokohamai stadion eredményjelző táblája.
A 66. percben Makazole Mapimpi a találkozó első céljával futott be az angol célterületre, s mivel Pollard hozzátette a jutalomrúgásért járó 2 pontot, a Springboks előnye 13 pontra nőtt (25-12). Amikor pedig a 74. percben Cheslin Kolbe lefutotta a teljes angol védelmet, akkor nyilvánvalóvá vált a győztes kiléte. Pollard jutalomrúgása után 32-12 lett és a Springboks kispadjának reakciójából is lehetett tudni, hogy vége a döntőnek.
Dél-Afrika-Anglia 32-12 (12-6)
cél: Mapimpi (65), Kolbe (73)
jutalomrúgás: Pollard (66, 74)
büntetőrúgás: Pollard (9, 26, 38, 42, 45, 57) illetve Farrell (22, 35, 52, 59)
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34938 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34939 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni