2400 nap után szabadlábra helyezik Cristian Borceát


-A A+

Az Ilfov megyei törvényszék jogerős döntése értelmében feltételes szabadlábra helyezik Cristian Borceát. A Bukaresti Dinamo labdarúgóklub egykori finanszírozóját két ügyben is börtönbüntetésre ítélték, összesen 7 éves és 6 hónapos szabadságvesztését a rahovai börtönben töltötte.

A törvényszék szerdán elutasította az ügyészek fellebbezését, és fenntartotta a bukaresti, negyedik kerületi bíróság által szeptemberben kimondott döntést, amely Borcea szabadlábra helyezéséről szólt. Az akkori tárgyaláson Cristian Borcea azt mondta, folyamatosan dolgozott a börtönben, emellett pedig különféle „kurzusokon és programokban” vett részt. „Kifizettem az okozott kárt, valamint az összesen kétmillió eurót kitevő bírságokat. Minden kurzuson és programban részt vettem. Mind a kilenc gyermekem meglátogatott. Állandó jelleggel dolgoztam a börtönben” – fogalmazott.

Borcea ügyvédje, Alice Drăghici azzal érvelt, hogy védence leült a börtönben 2400 napot, így a ledolgozott napokkal együtt teljesíti a feltételeket ahhoz, hogy szabadlábra helyezzék.

Cristian Borceát két ügyben is szabadságvesztésre ítélték, és a két büntetést összevonták, így kapott 7 éves és 6 hónapos szabadságvesztést. A törvénytelen átigazolások ügyében eredetileg 6 éves és 4 hónapos börtönbüntetésre ítélték, amelyből 4 évet és 4 hónapot ült le 2018 júliusáig, amikor feltételesen szabadlábra helyezték. Idén február 8-án azonban jogerős ítélet született egy illegális visszaszolgáltatásokkal kapcsolatos ügyben, amelyben ő is érintett volt, és amelyben ötéves börtönbüntetést kapott, így visszakerült a börtönbe. 








EZT OLVASTA MÁR?

X