Másodszor is kikapott lengyel ellenfelétől a Sepsi-SIC


-A A+

A lengyelországi odavágóhoz hasonlóan, az Artego Bydgoszcz a visszavágón is jobbnak bizonyult a Sepsi-SIC női kosárlabda csapatánál az Európa-kupában. Zöld-fehér mezes háromszékiek a 4. fordulóban 76–50 (16–18, 14–17, 2–20, 18–21) arányú vereséget szenvedtek a Sepsi Arénában, viszont öröm az ürömben, hogy még mindig a biztos továbbjutást jelentő, második helyet foglalják el.

Brianna Kiesel szerezte a mérkőzés első kosarát, amire Chrissy Givens válaszolt, viszont a folytatásban  a lengyelek pontosabban céloztak, Elzbieta Miedzik hárompontosával és Laura Miskiniene találatával 7 pontra nőtt az előnyük. Zoran Mikes időkéréssel szakította meg a vendégek hatékony támadójátékát, ezt követően azonban a zöld-fehérek átvették a vezetést, így Tomasz Herkt is kénytelen volt időt kérni, amely után az Artego két triplával ismét vezetéshez jutott, sőt az első negyed végén 18–16 volt a lengyel csapat javára.
 
A második játékrész Kateryna Rymarenko triplájával kezdődött, de hamar magához tértek a háromszéki kosárlabdázók, akik Jovana Pasic távoli dobásával már 6 ponttal vezettek. Ezt követően a Bydgoszcz sorozatban három triplát értékesített, amivel megtörte a hazai együttes lendületét, amely a 17. percig még játékban voltak, a folytatásban viszont hibát hibára halmozott, így a szünetben a vendég gárda 35–30-re vezetett.
 
A szentgyörgyi csapat számára a harmadik felvonás rémálomszerűen alakult, ugyanis nagyon sokat hibáztak, ezt kihasználva pedig a lengyel játékosok zsinórban 13 pontot jegyeztek, majd a kosárcsendet közel 7 perc elteltével Natalie Butler törte meg, viszont a házigazdák a folytatásban ismét nem találtak a gyűrűbe, a másik oldalon az Artego pedig újabb 7 egységgel növelte előnyét (32–55). Az utolsó tíz perc kiegyenlített játékot hozott, azonban a Zoran Mikes irányította lányok hiába próbálkoztak, mivel a magabiztosabban játszó lengyelek őrizték tetemes előnyüket, végül pedig 26 pontos győzelmet arattak, így hibátlan mérleggel továbbra is az E-csoport első helyén állnak.

 
 
Sepsi-SIC–Artego Bydgoszcz 76-50
Sepsi-SIC:Kelley 15, Pašić 5/3, Mandache 2, Gödri-Părău 2, Givens 12. Cserék: Demeter, Orbán, Mîrne-Nagy, Vučetić 2, Topuzović 8/3, Kovács, Butler 4. Vezetőedző: Zoran Mikes.
Artego: O'Neill 10, Kiesel 2, Miedzik 11/9, Pobozy 10, Miskiniene 24. Cserék: Swiatkowska, W. Sobiech, Rymarenko 15/15, R. Sobiech, Michalek 4. Vezetőedző: Tomasz Herkt.

Az európa-bajnoki selejtező miatt a női kosárlabda Nemzeti Liga és az Európa-kupa két hétig szünetel: a zöld-fehérek legközelebb november 23-án a Bukaresti Agronomia ellen lépnek pályára a Sepsi Arénában, majd november 27-én a Galatasaray vendégeként játszanak.








EZT OLVASTA MÁR?

X