Liga2: hazai pályán jobban megy a Csíkszeredai FK-nak


-A A+

Hétközi fordulót rendeztek a labdarúgó másodosztály küzdelmeiben. A Csíkszeredai FK a Resicabányai CSM csapatát fogadta hazai pályán és aratott egy gólos győzelmet. A szoros küzdelmet hozó mérkőzés egyetlen gólja az első félidő derekán született.

A szerdai korai kezdési időpont ellenére szép számban gyülekeztek a nézők, hogy kiszurkolják az utóbbi két vereségével nehéz helyzetbe került hazai gárda győzelmét a szintén kiesőzónában tanyázó vendégek ellen. A tétnek megfelelően támadólag lépett fel a Resicabánya, az első negyedóra után azonban rendezte a sorait az FK és az első igazán veszélyes támadásból a vezetést is megszerezte. Szép kombináció végén talált be Pintér, aki Casiadi-Bakó passzát váltotta gólra. Fél óra játék után megduplázhatta volna az előnyt a hazai csapat, Csürös kipattanó után szerzett gólját azonban les miatt nem adta meg a játékvezető.

A második játékrész első negyedórája a hazaiaké volt, aztán fokozatosan átvette az irányítást a Resicabánya. A látvány helyett leginkább a küzdelem dominált, ebben pedig a hazaiak voltak a jobbak, akik végül megőrizték minimális előnyüket és újabb győzelemmel örvendeztették meg hűséges nézőiket.

Valentin Suciu, az FK vezetőedzője: Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz. Látszott a pályán, hogy több játékosunk is hiányzott. Annak örülök, hogy akik a helyükre beszálltak, azok helytálltak és a három pontot sikerült begyűjteni. Újonc csapatként nincs meg az a tapasztalatunk, hogy tudjunk különböző szituációkat uralni és kezelni, ezért egy kicsit görcsösebben játszottunk a végefelé. Hétvégén megint nehéz kiszállásunk lesz és reméljük, minél több játékosra számíthatunk majd! Úgy megyünk Targu Jiuba, hogy a maximumot hozzuk ki magunkból. Nagyon kiegyenlített a mezőny, bárhol lehet nyerni, bárhol ki lehet kapni, nincs nagy különbség a csapatok között.

Labdarúgó Liga 2., 17. forduló
FK Csíkszereda – CSM Resicabánya 1:0 (1:0)
Csíkszereda, városi stadion 700 néző
Gólszerző: Pintér (20.p.)
Kițlltva: Danci (75.p.) és Vasiu (89.p.)
FK Csíkszereda: Gyenge – Palmes, Csürös, Lalic, Majzik, Veres, Kálmán, Casiadi, Pintér, Hodgyai (63.p. Logon), Magyari (72.p. Takács (87.p. Bajkó)).

További eredmények:

  • Petrolul Ploiești - Viitorul Pandurii Târgu Jiu 3–1
  • Dunărea Călărași - FC Argeș 1–2
  • Bukaresti Metaloglobus - Konstancai Farul 1–0
  • Temesvári Ripensia - Temesvári Poli 1–1
  • Sportul Snagov - Turris Oltul Turnu Măgurele 2–3
  • Aradi UTA - Gloria Buzău 3–0

Később játsszák:

  • Kolozsvári U - Concordia Chiajna
  • CS Mioveni - FC Rapid







EZT OLVASTA MÁR?

X